Ismeretlen eredetű
Rejtélyes Buddha-szoborra bukkantak a nácik annak idején Tibetben
Rejtélyes, meteoritkőzetből faragott Buddha-szoborra bukkant a náci védosztag, az SS soraiba tartozó német tudósok egy csoportja évtizedekkel ezelőtt Tibetben.
2012.09.27 23:29MTIA Meteoritics and Planetary Science című tudományos folyóiratban szerdán megjelent cikkében Elmar Buchner német tudós a nácikról, az ereklyékről és a meteoritokról írt, a dokumentum végén pedig kitér a vélhetően első olyan, embert ábrázoló szoborra, amelyet meteoritkőzetből formáztak.
Buchner elmélete szerint az SS-hez tartozó tudósok egy csoportja az 1930-as évek végén kelt útra Tibetbe, hogy felderítsék az árják gyökereit. A nácik ugyanis arra alapozták fajelméletüket, hogy a németek egy nézetük szerint felsőbbrendű árja faj leszármazottai.
Az expedíció vezetője, a zoológus és etnológus Ernst Schäfer 1939-ben egy 24 centiméteres, több mint 10 kilós, ámde ismeretlen eredetű Buddha-szoborral tért vissza Németországba. A tudós érdeklődését vélhetően a faragvány mellrészén látható szvasztika, vagyis horogkereszt keltette fel.
A Vasembernek elnevezett szobor eltűnt egy müncheni magángyűjteményben, és a tudósok számára csak 2009-ben vált újra hozzáférhetővé, miután felbukkant egy aukción.
Buchner szerint a vas- és nikkeltartalmú kőzet abból a Csinga nevű meteoritból származhat, amelynek törmelékei 15 ezer évvel ezelőtt hullottak le Szibériára és a mai Mongólia területére. A meteoritdarabkákat történelmi feljegyzések szerint csak 1913-ban fedezték fel - fejtette ki Buchner, a Buddha-szobor - stílusa alapján - azonban vélhetően a 11. századból való. Hozzá hasonlót soha nem találtak.
Amennyiben a német geológus számításai helytállóak, a szobor kis híján ezeréves, értéke pedig felbecsülhetetlen.
Elmar Buchner
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


