A rekonstrukció harmadik üteme
Jövő tavasszal indulhat a fertődi kiskastély felújítása
Jövő tavasszal indulhat az Esterházy-kastélyegyütteshez tartozó kiskastély felújítása.
2012.09.23 08:50MTIEz meghatározó eleme a rekonstrukció harmadik ütemének, amely több mint egymilliárd forint pályázati támogatásban részesül a Regionális Operatív Program keretében. A harmadik ütem legjelentősebb beruházása a Haydn-tradíciókat őrző és a hagyományokat továbbvivő nemzetközi jelentőségű zenei kultúra fellendítését szolgálja. A kiskastély helyreállításával ennek feltételei teremtődnek meg - mondta Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója az MTI-nek.
A kiskastélyt zenei képzési központtá alakítják, alkalmassá teszik arra, hogy zenei oktatásnak, továbbképzéseknek, mesterkurzusoknak adjon otthont. A kiskastélyban fognak helyet kapni a kastélyegyüttes működéséhez nélkülözhetetlen irodák, amelyek jelenleg a nagy kastély egyik oldalszárnyában találhatóak. A ma még foglalt első emeleti teremsor a későbbiekben új funkciót kap, kiállítóhely lesz. Esterházy Fényes Miklós 250 évvel ezelőtt kezdte meg az európai uralkodói udvarokhoz mérhető, a művészeteknek otthont adó rezidencia építését.
A több mint két éve tartó rekonstrukciót az Európai Unió támogatja. A felújítás első ütemére több mint 1,5 milliárd forintot költöttek. Ebből a forrásból megújították egyebek között a kastélyépület homlokzatát, új köntösbe öltöztették belső tereit, megszépítették díszudvarát. A restaurátorok újjávarázsolták a barokk kastély ékköveit: a nyári ebédlőt, a nyári hűsölőt, a dísztermet és a zenetermet. Utóbbiban Joseph Haydn csaknem három évtizeden át muzsikált.
A rekonstrukció most zajló második szakaszában megújítják többek között a kínai lakkszobát, renoválják a télikertet. Felújítják a bábszínházat, és a megszépült épületet a tervek szerint a 2013-as zenei évadban adják át a zeneszerető közönségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06