Ottlik-emlékév
Interaktív élménytúra a Hajnali háztetők alapján
Ottlik Géza Hajnali háztetők című regényére épülő, interaktív, okostelefonra készített irodalmi sétaprogramot mutattak be Budapesten.
2012.09.18 14:03MTIA keddtől letölthető alkalmazás segítségével a regényszöveg mellett az 1930-as évekbeli Budapesttel, a szereplőkkel, helyszínekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők a mintegy hatórás séta alkalmával.
A programot bemutató sajtótájékoztatón elhangzott: az alkalmazást az Ottlik-emlékév alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum felkérésére a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborja készítette. Az irodalmi séta szoftverének megvalósítására az MTA SZTAKI vállalkozott a GUIDE@HAND hangos idegenvezető alkalmazás továbbfejlesztésével.
A séta a Mechwart ligetből indul és a PIM-ben végződik. Az eredeti regényrészleteket fotó, film és más digitális tartalmakkal vegyítő séta résztvevői a regény cselekményszálát követve ismerik meg a történet szereplőit és helyszíneit, amelyek felidézésével a korabeli Budapest és a kor képe rajzolódik ki számukra. Az alkalmazás okostelefonnal és bármely más, internetkapcsolattal rendelkező eszközzel igénybe vehető. A regény elhangzó részletei szövegesen is megjeleníthetők, a sétáló pedig elmentheti kedvenc idézeteit vagy épp a helyszínen készített fényképeit.
Ruttkai Zsófia, a MOME docense, az egyetem kreatív technológia laborjának vezetője elmondta: az ötlet egy múzeumfejlesztéssel foglalkozó egyetemi kurzuson született, ennek keretében négy hazai intézmény lehetőségeivel foglalkoztak. Kiemelte: az okostelefonokra telepíthető alkalmazásokban óriási lehetőség rejlik, hiszen általuk ki lehet teljesíteni a múzeumlátogatás élményét. Az Ottlik-sétáról megjegyezte: az alkalmazással majdnem "történelmet írtak", de végül Írországban megelőzték őket, Dublinban James Joyce Ulyssesét lehet hasonló sétán megismerni. A vezető megemlítette azt is, hogy a Hajnali háztetők-sétával az alkotók beneveztek a grazi European Youth Awardra, a nemzetközi megmérettetésen a projekt bejutott a legjobb 35 közé, a végeredmény a napokban várható.
Az interaktív séta alkotója, Oravecz Júlia elmondta: az alkalmazás GPS-alapú lokatív technológiát használ, így az adott helyszínre érve a tartalmak automatikusan elindulnak. "A séta különbözik a már ismert digitális könyvolvasási megoldásoktól, mint az e-book vagy a hangoskönyv" - tette hozzá.
Jankó Anna, a projekt alkotója szerint számos archív anyag, plusz információ kapcsolódik a regényanyaghoz, amelyek "plasztikusabbá teszik az átélést" a kortárs olvasóknak. A tematikusan csoportosított multimédiás galériák olyan témákat érintenek, mint például az egykori jogászbálok, a nők társadalmi helyzete az 1930-as években, Budapest korabeli hétköznapjai. A sétán felhasznált mintegy 300 dokumentumot - filmrészleteket, híradórészleteket, vicceket, fotókat, zenéket, újságcikkeket - 13 intézmény archív anyagaiból válogatták.
Mata Júlia arról beszélt, hogy a séta 16,6 kilométer hosszú és 16 sétapontot érint. Szerinte kicsivel több mint hat óra lehet végigjárni, de az utazás nem a regény narratív sorrendjét követi. Ezért alakították ki az alkalmazásban a naptárfunkciót, amely segít eligazodni a regény idősíkjai között. A sétát egy korabeli térképen lehet nyomon követni.
Márkus Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet képviseletében elmondta, hogy a Hajnali háztetők az App Store-ból és Google Playből is ingyenesen letölthető keddtől a GUIDE@HAND mobil alkalmazás egyik sétájaként.
Wernitzer Júlia, Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy az Ottlik-emlékévhez sokszínű programsorozat társul, májustól látható a Minden megvan című, az író életét, tárgyi hagyatékát és műveit bemutató kiállítás, az interneten pedig elérhető az a virtuális tárlat, amelyben kortársak elevenítik fel Ottlik Géza alakját. A kutató kiemelte: a PIM évek óta kísérletezik innovatív technológiákkal, alkalmazza a modern média adta lehetőségeket kiállításaiban, honlapjain. Megjegyezte: a megújult Petőfi-kiállítás 2011-ben az Év kiállítása díjat nyerte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:42 Új vezetőkkel készül nemzetközi terjeszkedésre a Biggeorge Property
- 22:41 Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás
- 20:26 Európai uniós támogatással fejlesztettek új elektromos midibuszt Baján
- 18:25 AM: elfogadták a hazai gabona és olajosnövény termesztés kedvező ÜHG-kibocsátási értékeit
- 16:22 EM: egy hónap múlva élesedik a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat
- 14:21 Horvátországban 12,1 százalékkal nőtt az eladott új autók száma az első kilenc hónapban
- 12:17 Vádat emeltek három, cégeknek külföldi bankhitelt ígérő csalóval szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06