Szeptember 29.
100 ezer költő a változásért: felolvasások és verselés a PIM-ben
Költők, performerek, dalköltők, slamköltők és zenészek verselnek szeptember 29-én a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) a 100 ezer költő a változásért című rendezvényen.
2012.09.15 20:10MTIA felolvasás délután háromtól hajnali egyig tart, miközben a résztvevők élő kapcsolatban lesznek a világ más költészeti eseményeivel is. Ezen a napon ugyanis a világ több mint 115 országában mintegy 700 költészeti eseményt rendeznek - közölték a szervezők.
A 2011-ben első ízben megrendezett 100 ezer költő a változásért (100 Thousand Poets for Change) a világ eddigi legnagyobb költészeti eseménye, amelyen költők, írók, zenészek és más művészeti ágak képviselői lépnek fel költészeti művekkel a változásért. Műveikben saját szűkebb környezetük, társadalmuk, régiójuk aktuális problémáira reflektálnak és kiállnak a legfőbb értékek, a béke, különböző vallások, világnézetek és etnikumok békés együttélése mellett, a rasszizmus, a cenzúra és a környezetszennyezés ellen.
Magyarországon a meghívott fellépőkre bízzák, milyen ügy mellett állnak ki. Az eseményen részt vesz mások mellett Áldozó Krisztián Aldó, Erdős Virág, Falcsik Mari, Faragó Kálmán, Filip Tamás, Garaczi László,Kukorelly Endre, Ladik Katalin, Lator László, Mesterházi Mónika, Müller Péter Sziámi, Peer Krisztián, Petőcz András, Rácz Péter, Szirtes Edina Mókus,Tóth Krisztina, Turczi István, Vörös István és Závada Péter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06