Több mint 200 szervezet mutatkozik be
A Civilek éjszakája
Több mint 200 szervezet mutatkozik be országszerte szeptember 15-én a Civilek éjszakáján, a fesztivál célja a civil összefogás megerősítése és a szervezetek tevékenységeinek szélesebb körben való megismertetése.
2012.09.13 17:44MTIA Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület idén is megrendezi immár harmadik alkalommal a Civilek éjszakáját, szombaton 35 budapesti és 9 vidéki helyszínen, valamint idén Sepsiszentgyörgyön is változatos programokkal várják a szervezetek a látogatókat. A szerveződések olyan színes programok, előadások és beszélgetések keretében mutatják be tevékenységeiket, mint például a Like Olimpia, a civil pankráció, a Carrot Mob, a para-zumba, vagy az irodalmi karaoke - hangzott el a programot ismertető budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön.
Papp Helga, a Civilek éjszakája programsorozat ötletgazdája és főszervezője kiemelte: a program kettős célja, hogy a civilek között megerősítse az összefogást és a partnerkapcsolatokat, hogy a szervezetek ne vetélytársként hanem szövetségesként tekintsenek egymásra. Emellett céljuk, hogy programjaikat jobban megismerjék az emberek.
A szervezeteknek korlátozottak az anyagi forrásaik, vagy sokszor az összefogások tagjai tartják fent a szerveződéseket, ezért nincs módjuk szélesebb rétegekhez eljuttatni programjaikat, megismertetni tevékenységüket. Ezért hívták életre a Civilek éjszakáját, amelyen minden szervezet saját helyszínén, vagy annak hiányában más civil program székhelyén bemutatkozhasson - hangoztatta a szervező.
A színes programok között a látogatók egyebek mellett részt vehetnek a Pálvölgyi Kőfejtőben a Greenpeace születésnapi rendezvényén, a Háromhegyek Egyesület fáklyás III. kerületi kirándulásán, vagy Kaposváron 80 szervezet közös programján. Budapesten az Erzsébet téren Like Olimpiával és interaktív játékokkal várja a fiatalokat a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány, a Menedékház Alapítvány ingyenes kerékpárszerviz szolgáltatást biztosít a nap során, az Erste Alapítvány támogatásával este civil pankrációra kerül sor. A programon valódi pankrátorok bemutatóját nézheti végig a közönség, akik egy-egy társadalmi problémát fognak megszemélyesíteni.
A Ráday utcában a DocuArt Kocsiszínben a Valentin Thurn Taste The Waste című filmjének budapesti premierjére kerül sor, amely az élelmiszer felesleg felhalmozódásáról és a pazarlás csökkentéséről szól, a Púder Bárszínházban a Magyar Pszichodráma Egyesület Szociodráma Munkacsoportjának Sültgalamb vagy lecsó című szociodrámáját lehet megnézni.
A nap folyamán ingyenes coachingot, lakásszínház előadást, élőkönyvtárat, bográcsozást és szalonnasütést, identitás társasjátékot, rapid randit és számos izgalmas programot szerveznek a civilek szerte az országban.
Bessenyei Hajnalka, a programot támogató Erste Alapítvány Társadalmi Integrációs Díjának magyarországi koordinátora kifejtette: "A Civilek éjszakája egy remek alkalom arra, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét szervezetünk díjára, amely a Civilek éjszakájához hasonlóan a non-profit szférában aktív szervezetek áldozatos és kemény munkájának elismeréséért küzd". A tájékoztatón a koordinátor kiemelte, hogy civilek munkáját segítő díjra november 11-ig pályázhatnak a magyar szervezetek.
Az éjszaka programjairól és a szervezetekről részletes tájékoztatót a www.civilekejszakaja.hu oldalon, helyszíni vagy szervezeti bontásban lehet olvasni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
- 18:38 Hat év börtönt kapott a volt megyei főállatorvos a szabálytalan kutyaexport ügyében
- 18:34 Riasztó jelek az Atlanti-óceánból: évtizedekkel korábban jöhet az éghajlati fordulópont
- 16:31 Lélegzetelállító videót tett közzé a NASA: az űrből örökítették meg a déli fény táncát
- 14:29 Vulkáni kőzet borítja a partokat Pápua Új-Guineában - élelmiszerhiánytól tartanak a helyiek
- 12:26 Eső a határon - nem jutott be a csapadák a kiszáradástól kínlódó Iránba
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


