Még nem lehet tudni, hogy mikortól
Megszűnik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Megszűnik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a kormány döntése értelmében, azt azonban egyelőre nem tudni, mikori hatállyal fejezi be tevékenységét az intézmény, és mi lesz a munkatársakkal.
2012.09.06 12:46MTIAz információt az Index közölte, a hivatal megszűnésének tényét a KÖH-höz közel álló források az MTI-nek megerősítették. Az MTI megkeresésére a KÖH-ben nem nyilatkoztak az ügyről. A portál információi szerint a döntést a jövő héten jelentik be. Az Index kormányzati körökből szerzett értesülései szerint a keddi kormányülésen döntöttek a KÖH megszüntetéséről. Az írás szerint a munkatársak egy része az Emberi Erőforrások Minisztériumához, másik része a Belügyminisztériumhoz kerül, sokaknak azonban felmondanának.
A hivatal feladata a műemlékek felkutatása és védelme, ezen belül például, hogy ellenőrizze: a beruházások az örökségvédelmi törvénynek megfelelően történnek-e. Az Index információi szerint ez a tevékenység szúrta a szemét ingatlan-befektetőknek és önkormányzatok vezetőinek, amely a szervezet két éve tartó leépítéséhez, majd mostani megszüntetéséhez vezetett. Az írás szerint nehézséget jelentettek a KÖH régészeti feltárásai, amelyeket kötelezően kellett elvégezni a régészeti lelőhelyeken tervezett beruházásoknál.
A portál úgy tudja, hogy legutóbb kormányzati szinten okozott problémát a kecskeméti Mercedes-gyár építésének helyszínén végrehajtandó régészeti feltárás. A megyei múzeum ugyanis 2,8 milliárd forintos régészeti feltárást irányzott elő, amellyel a KÖH-höz mint engedélyező hatósághoz kellett volna fordulnia. Mint az Index írja, a KÖH megszüntetésének érdekessége, hogy két hónapja nevezték ki a hivatal élére Cselovszki Zoltánt, aki 2000-től 2002-ig már vezette a hivatalt.
Tevékenységéhez köthető a KÖH létrejötte az Országos Műemlékvédelmi Hivatal és a Kulturális Örökség Igazgatósága összevonásával. A portál felidézi, hogy a műemlékvédelmi szervezetet két éve kezdték leépíteni, a műemléki felügyelőket áthelyezték a megyei és kerületi kormányhivatalokhoz. Júliustól a KÖH és a kormányhivatalok égisze alatt működő örökségvédelmi irodák elveszítették építéshatósági jogkörüket és szakhatóságként vesznek részt az engedélyezésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06