Agyvérzés vitte el
Móricz Zsigmond 70 éve halt meg
A múlt századi magyar realista prózairodalom egyik legnagyobb alakja, Móricz Zsigmond 70 éve, 1943. szeptember 5-én hunyt el.
2012.09.05 10:44MTIMóricz Tiszacsécsén, "a boldogság és a béke e kedves szigetén" született 1879. július 2-án. Anyja papkisasszony, apja feltörekvő parasztember volt, akinek csőddel végződő vállalkozásai a családot gyakran a nyomor szintjére juttatták, ám a szülők gyerekeiket nagy gonddal taníttatták. Móricz nagyhírű református kollégiumok (Debrecen, Sárospatak) diákja volt, végül Kisújszálláson érettségizett.
Tanult teológiát, majd jogot Debrecenben, bölcsészetet Budapesten, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. 1902-től volt helyettes óraadó tanár, majd tisztviselő, 1903 és 1909 között Az Újság gyermekrovatának szerkesztője. A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalokat gyűjtött, Szatmár falvait járva bőséges ismereteket szerzett a paraszti élet nyomorúságáról.
Elbeszélései már korábban is jelentek meg vidéki lapokban, de nevére igazán a Nyugatban 1908-ban megjelent Hét krajcár után figyeltek fel. Első novelláskötetét Ady is üdvözölte, akivel barátok és szellemi szövetségesek lettek. A siker felszabadítóan hatott Móricz alkotókedvére, sorra jelentek meg novellái, regényei (Tragédia, Sárarany, Az Isten háta mögött, A galamb papné, Magyarok, Kerek Ferkó). A kezdetben anekdotikus stílust korán felváltotta műveiben a naturalizmus olykor kíméletlen ábrázolásmódja.
Az első világháborúban haditudósító volt. Üdvözölte az őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot, így ennek bukása után állandó zaklatásoknak volt kitéve, írásait egy ideig csak a Nyugat és Az Est-lapok közölték. Ekkorra prózájának hangneme, stílusa is megváltozott, a naturalizmus háttérbe szorult, erősen kritikai szellemű realizmusa viszont megerősödött. Móricz a magyar társadalom minden rétegéről analitikusan pontos képet rajzolt, feszes párbeszédek, hiteles, elemző lélekrajz, drámaian izgalmas helyzetek jellemzik műveit. Önéletrajzi indíttatású a Légy jó mindhalálig című regénye, a történeti hitelesség látszatát kelti az Erdély trilógiája, az idilli szerelem megható képe a Pillangó című regény. Az önsorsrontó dzsentri, a megújulni nem tudó középosztály képét rögzítik regényei, az Úri muri, a Forró mezők, a Rokonok, míg a sokrétegű paraszti világ elevenedik meg a Barbárok és A boldog ember lapjain.
Móricz 1929 decemberében Babits mellett a Nyugat szerkesztője, a prózarovat gondozója lett. Lelkesen vetette bele magát a munkába, megszervezte a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, felkarolta az autodidakta tehetségeket. 1933-ban azonban szakított a lappal, és az ekkor induló népi írók mozgalmának egyik fő alakja lett, 1939-től ő szerkesztette a Kelet Népét. 1937-ben felbomlott a színésznő Simonyi Máriával kötött második házassága (első felesége, Holics Janka 1925-ben öngyilkos lett), ekkor ismerkedett meg az egykori lelencgyerekkel, Littkei Erzsébettel, Csibével, aki megismertette a külvárosi proletariátus világával is. Csibe történeteiből születtek meg a Csibe-novellák, róla mintázta Árvácska című regényének főszereplőjét is. Utolsó éveit Leányfalun töltötte, itt születtek a Rózsa Sándorról szóló trilógiájának darabjai.
Az író 1942 augusztusában agyvérzést kapott, kórházba került, szeptember 5-én halt meg Budapesten. Regényeiből, novelláiból számos filmfeldolgozás és színpadi átirat született, két kötetben megjelent naplói fontos irodalomtörténeti dokumentumok. Nevét viseli a nyíregyházi színház és egy irodalmi ösztöndíj, amelyet fiatal pályakezdő irodalmárok támogatására hoztak létre. 2012-ben Leányfalu önkormányzata a település egykori lakójának posztumusz díszpolgári címet adományozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06