A Cirko-Gejzír műsorán
Vasárnap nézhetjük Tarr Béla Sátántangóját
Vasárnap délután műsorára tűzi Tarr Béla közelmúltban minden idők ötven legjobb filmje közé beválasztott Sátántangó című filmjét a budapesti Cirko-Gejzír művészmozi.
2012.08.17 12:14MTIA rendező 1994-ből származó 421 perces eposzát több mint nyolcszáz tekintélyes brit filmes szakember szavazta be idén a legjobb ötven film közé, egyedüli magyar alkotásként. A listát tízévente állítja össze a Brit Filmintézet (BFI) filmművészeti folyóirata, a Sight & Sound.
A BFI honlapján (www.bfi.org.uk) közölt lista első helyére Alfred Hitchcock Szédülés című filmje került. A Sátántangó a 35. helyet kapta a szavazatok alapján.
Az első tíz film között szerepel még sorrendben Ozu Jaszudzsiro Tokiói történet, Jean Renoir Játékszabály, F.W. Murnau Virradat, Stanley Kubrick 2001: Űrodisszeia, John Ford Az üldözők, Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel, Carl Dreyer Szent Johanna - Jeanne D'Arc, valamint Federico Fellini 8 1/2 című filmje.
A Krasznahorkai László regényéből született, több mint hétórás fekete-fehér Sátántangó egy halálra ítélt vidéki településen játszódik, amely már szinte teljesen elnéptelenedett. Tarr híven követi a regényt, idéz belőle, átveszi lassú ritmusát. A szereposztásban mások mellett a zenét is jegyző Víg Mihály, dr. Horváth Putyi, Székely B. Miklós, feLugossy László, Derzsi János és Peter Berling neve olvasható. A Berlinalén díjazott film operatőre Medvigy Gábor volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06