Most szombaton
Lepényfesztivált tartanak Varsányban
Ötödször rendezik meg a Lepényfesztivált szombaton a Nógrád megyei Varsányban, ahol most először nemcsak a legfinomabb kalácsot díjazzák, hanem a legszebb tálalást, valamint a legfiatalabb és a legidősebb lepénysütőt is.
2012.08.17 11:11MTIVarga Nóra, a program szervezője az MTI-nek elmondta: a kisült lepényeket a színpadi műsorok idején folyamatosan kóstolja a zsűri, a versenyen nyolc varsányi csoport vesz részt.
A "leg"-ek versenyét most vezetik be, korábban csak a legfinomabb lepény nyert elismerést, a díj pedig - a vándor sodrófa - idén egy vándor tepsivel egészül ki - tette hozzá.
Varsányban a mindennapokon túrós lepényt sütnek, a fesztiválon viszont erdei gyümölcsös, meggyes, szilvás, körtés, káposztás, sonkás és hagymás lepények is készülnek.
A Lepényfesztivál résztvevői a helyszínen kemencékben sült palóc ételeket is kóstolhatnak. A Parasztdekameron című előadással lép fel Varsányban a losonci Kármán József Színház, az Osztályfőnöki óra című műsorral mutatkozik be az idén megalakult Varsányi Ifjúsági Együttes, fellép a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia és a salgótarjáni KiViszi Színházi Műhely is. Az egyéb szórakoztató programok sorában lesz mazsorett, zumba, hastánc- és monociklis bemutató, emellett íjászat, kézműves vásár, lovaglás és hintózás is várja a vendégeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


