Szombathely, augusztus 7. és 18. között
Opera és musical Iseumi Szabadtéri Játékokon
Egy operával és - történetében először - egy musicallel várja idén a közönséget az Iseumi Szabadtéri Játékok: augusztus 7. és 18. között a Figaro házasságát és az Evitát láthatják Szombathelyen az érdeklődők.
2012.07.31 14:50MTIMérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a szabadtéri játékok klasszikus operával indul: Mozart Figaro házassága című művét Káel Csaba rendezésében augusztus 7-én és 9-én mutatják be. A címszerepet Kovács István játssza, a Grófnét Rost Andrea, a Grófot Szegedi Csaba alakítja, Suzanne szerepében pedig Cserekjei Andreát láthatja a közönség.
Az Evitát augusztus 14-én és 16-án játsszák Szombathelyen. Andrew Lloyd Webber zeneszerző világhírű musicaljét Gajdos József állította színpadra. A címszereplő Koós Réka, Che Guevara szerepét Miller Zoltán, Peron elnököt pedig Egyházi Géza alakítja.
Valamennyi előadáson a félévszázados jubileumát ünneplő Savaria Szimfonikus Zenekar muzsikál.
Mérei Tamás beszélt arról is, hogy mindenképpen "nyitni akart", szerette volna, ha a szimfonikusok musicalt is játszanak. A közel három évtizeddel (1986) ezelőtt írt rockoperát az elmúlt négy évben újra átdolgozták a zeneszerzők, de az új darab bemutatójára mindeddig csak a Broadwayn került sor - magyarázta Mérei Tamás.
Felidézte, hogy az Iseum területén a hatvanas évek óta rendeztek szabadtéri játékokat. Évtizedeken keresztül a Varázsfuvolát mutatták be, majd tizenkét év szünet után, tavaly a felújított, új környezetben ismét előadták Mozart operáját.
Hozzáfűzte: a szentély egyedülálló helyszínt nyújt az operák, musicalek megrendezéséhez. Inspiráló, mert "arénaszerű" tér jön létre, de ugyanakkor korlátot és kihívást is jelent, mert az Iseum egyben múzeum is, itt például nem tudnak forgószínpadot használni.
Az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház tavaly nyílt meg újra. A szombathelyi Isis-szentély felújítása és átépítése a régió kiemelt projektjeként mintegy 1,4 milliárd forint uniós támogatással valósult meg. A márványból épült, III. századi állapotot tükröző szentélyépület rekonstrukciója mellett megújult és kibővült az egykori fogadóépület, valamint hatalmas, majdnem ezer négyzetméteres múzeumi kiállítóteret alakítottak ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06