Augusztus 16-án kezdődik
Szent István-napi Néptánctalálkozó - XIV. alkalommal
Nemzetközi kulturális kapcsolatépítés céljából nyolc ország részvételével rendezik meg Romániában a 14. Szent István-napi Néptánctalálkozót.
2012.07.28 12:02MTIAz augusztus 16-án kezdődő és 20-án záruló fesztiválon részt vesz Magyarország, Horvátország, Szerbia (Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Lengyelország, Olaszország, Görögország, Románia (Erdély) 13 kisebbségi kultúrát képviselő néptáncegyüttese, továbbá hat Kolozs és Szilágy megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalja - tájékoztatta a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és Szarkaláb Néptáncegyüttes az MTI-t.
A fesztivál Erdélyben egyre fontosabb, identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik. A Szent István-napi rendezvény ma már az európai kisebbségi és regionális kultúrák számon tartott találkozóhelyévé vált, ahol idén is számos programmal várják az érdeklődőket.
A kolozsvári események - amelyek szerves részei a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatnak is - mellett Magyarfenesen, Bánffyhunyadon, Zsobokon, Mákófalván, Gyaluban és Kalotaszentkirályon szervezi ünnepi rendezvényeit az alapítvány és néptáncegyüttes.
Augusztus 17-én pénteken falunapok, helyi ünnepségek lesznek, a további napok folyamán felvonulások, szabadtéri színpadok, ünnepi áldás, tábortűz, tűzijáték, táncház, falubál várja a közönséget. A külföldi együttesek mellett képviselteti magát a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Dor Transilvan Táncegyüttes, valamint a házigazda Szarkaláb Néptáncegyüttes is.
A Szent István-napi Néptánctalálkozó ünnepélyes megnyitója a kolozsvári Polgármesteri Hivatal Tanácstermében lesz, ahol a város polgármestere köszönti az együttesek népviseletbe öltözött képviselőit és vezetőit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06