Balassagyarmaton
Palóc búcsú és népművészeti fesztivál
Szent Anna tiszteletére rendezik meg vasárnap a XVII. Palóc búcsút és népművészeti fesztivált Balassagyarmaton.
2012.07.27 12:14MTIAz esemény az elmúlt másfél évtizedben az észak-magyarországi és a dél-szlovákiai palóc vidék egyik legnagyobb népművészeti seregszemléjévé nőtte ki magát.
A népi hagyományokat őrző, tömegeket vonzó búcsút minden évben a Szent Anna-kultuszhoz kötődően szervezik. Anna Jézus nagyanyja volt, a rendezvény pedig a családoknak szól az unokáktól a nagyszülőkig - mondta a szervezők nevében Leszák Andrea, a balassagyarmati kistérségi többcélú társulás munkatársa az MTI-nek.
Hozzátette: idén egy Nohab típusú nosztalgiamozdony húzza Budapestről azt az élményvonatot, amelyen több száz zarándok érkezik a palóc fővárosba.
A résztvevők a római katolikus főplébániatemplom előtt gyülekeznek, onnan indul a népviseletes menet a Palóc ligetbe Szent Anna palóc miséjére. Ternyák Csaba egri érsek és Stella Leontin kanonok, főesperes mutatja be a misét, amelyen tíz település száz népviseletes asszonyából álló kórus működik közre. A mise végén áldásban részesülnek a családok és a gyermekáldást váró zarándokok.
A palóc búcsú délutáni, világi részében határon inneni és túli népdal- és néptáncegyüttesek, hagyományőrző játékokat előadó csoportok, mesemondók lépnek fel.
Hagyományosan megválasztják Palócország viseletes szépeit leány, menyecske, családi és csoportos kategóriákban.
Az egész napos program része a palóc kézművesek, népi iparművészek termékeinek bemutatója és vására. A palóc térség népi kultúráját, kézműves hagyományait ki is próbálhatják a búcsú résztvevői, akik lovaskocsis városnézésen is körbeutazhatják Balassagyarmatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


