Tárt kapuk!
Szombaton látogatható lesz az erdélyi gernyeszegi Teleki-kastély
Kinyitja kapuját a látogatók előtt szombaton a Maros megyei Gernyeszegen álló Teleki-kastély.
2012.07.19 19:14MTITeleki Kálmán, a kastély egyik tulajdonosa az MTI-nek elmondta, a Teleki-kastély nyílt napjának az ötlete marosvásárhelyi fiataloktól származik, akik tavaly az erdélyi webkastély vetélkedőn az Udvarmester elnevezésű csapat tagjaiként a gernyeszegi Teleki-kastély bemutatására vállalkoztak, és megnyerték a vetélkedőt. Már az elmúlt év novemberében tartottak nyílt napot a kastélyban. Az akkori - nem túl kedvező - időjárási viszonyok között csak mintegy ötszázan látogatták meg az impozáns épületet. Ennél most több látogatóra számítanak.

Amint az erdélyi magyar lapok korábban közölték, szombaton reggel 10-től este 8-ig lesz nyitva az épület a látogatók előtt, akiket majd idegenvezető segít a tájékozódásban. A látogatók nem csupán a 18. század végén épült, barokk hangulatot idéző épületet nézhetik meg, hanem az épületben berendezett kiállítások útján a kastélyépítés részleteivel és a kultúrában, politikában, tudományban kiemelkedő Teleki család történetével is megismerkedhetnek.
Teleki Kálmán az MTI-nek elmondta, a Teleki család tagjai is részt vesznek a kastély bemutatásában. A szervezők a gyerekeknek is hasznos foglalkozásokat ígérnek. A kisebbeknek múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak, a nagyobb gyermekeket pedig a témához kapcsolódó dokumentum- és játékfilmekkel várják.
Az államosítás előtti tulajdonos leszármazottainak 2006-ban szolgáltatták vissza a Marosvásárhelytől 18 kilométerre északra fekvő gernyeszegi kastélyt, amelyből tavaly augusztusban költözött ki a tuberkulózis miatt veszélyeztetett gyermekek otthona. Erdély egyik legszebb kastélya jó állapotban maradt meg. Teleki Kálmán az MTI-nek elmondta, az örökösök még nem döntötték el, hogy milyen rendeltetést szánnak a közel hatvantermes kastélynak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06