Kaliforniát már meghódították, most rajtunk a sor
Latin dallamok rockosítva? Ez a Latin Varázs!
A Latin Varázs nevű magyar-latin produkció Kaliforniában már az egész spanyol ajkú latin közönséget meghódította. A különleges formáció Szűcs Antal Gábor gitárművész és Gál Péter hegedűművész egymásra találása eredményeképpen jött létre.
2012.07.03 11:29ma.huSzűcs Antal Gábornak egyremegy, latin zenét vagy kemény rockot játszik-e – a fő, hogy élvezze a közönség. Számos ismert zenekar és csapat tagjaként ismerhetjük őt: Hungária, Skorpió, Dinamit, ős-Bikini, Bojtorján és Latin Duó.
Gál Péter, a csapat „látványembere” – sokak szerint az „ördög hegedűse” – komolyzenei pályán kezdte. Az ex-Kormorán együttes legsikeresebb periódusának alkotó tagja volt egészen 1990-ig, producerként és lemezkiadó igazgatóként pedig már több élvonalbeli együttest állított pályára.
Fotó: www.vargaphoto.hu
A Latin Varázs már megalakulásakor népszerű volt. Amerikai és kanadai turnén vettek részt (Los Angeles, Las Vegas, Chicago, New York, Buffalo, Cleveland; Ontario: Toronto). A bemutatkozó koncert Los Angelesben, nemzetközi közönség előtt zajlott, ahonnan szintén többszöri ráadás után engedték el a két latin ritmusokat játszó rockert. Ebből is láthatjuk, milyen különleges duett ez: a repertoárban saját szerzeményeiken kívül a Hotel California, a Macskajaj zenéje vagy a népszerű Monti csárdás is megtalálható.
A formáció hazai debütálását a Fonyód melletti Béla-telepi Fesztiválon élvezhetjük, ahol az ismert dalok mellett saját szerzeményeket is hallhatunk majd.
Időpont és helyszín: 2012. július 12. Fonyód-Bélatelep
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


