A legkreatívabb társadalmi tényező az író?
Jól megy a könyvesboltoknak Franciaországban
Miközben a független könyvesboltokra rossz idők járnak az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, Franciaországban kifejezetten sikeresek ma is: nem mintha ott nem fordulna elő, hogy valamelyik csődbe megy, de mihelyt egy bezár valahol, szinte azonnal nyílik egy másik.
2012.07.01 10:54MTIPárizsban havonta csereberét is rendeznek, ahol nyugdíjasok kínálják fel megunt könyveiket. Ügyfeleik annyit vihetnek el, amennyit csak akarnak, egyetlen feltétellel: megígérik, hogy nem fogják soha eladni vagy megsemmisíteni a kiválasztott példányokat.
A francia közönség egyelőre meglehetősen közömbös az elektronikus könyvek új divatja iránt, a forgalomnak alig 1,8 százalékát képviselik az e-könyvek, míg például az Egyesült Államokban arányuk már meghaladja a 6,4 százalékot. "Franciaországban két dolgot nem dobnak el soha az emberek: a kenyeret és a könyveket - mondta a The New York Times című amerikai lapnak Bernard Fixot, az XO nevű kis kiadó tulajdonosa. - Németországban a zenészt tartják a legkreatívabb társadalmi tényezőnek, Olaszországban a festőt, Franciaországban viszont az írót."
Igen fontos szerepe van ebben az államnak. Míg az angolszász könyvvilágban a piac szabadon diktálhat, Franciaországban a szabott ár gátat jelent számára. A Lang-törvény, amelyet 1981-ben kezdeményezőjéről, az akkori szocialista kulturális miniszterről neveztek el, kötelező árat írt elő a francia nyelvű könyvek számára. A forgalmazók - ideértve az Amazon internetes könyváruházat is - nem adhatnak 5 százaléknál nagyobb kedvezményt a kiadó árlistájához képest, bár az Amazon keményen (és sikeresen) küzdött azért, hogy ingyenesen kézbesíthesse a világhálón tőle megrendelt köteteket.
A francia kiadók tavaly nyugtalanul figyelték, hogy az Egyesült Államokban az e-könyv mind nagyobb szeleteket kaparintott meg a piacon, ezért lobbizni kezdtek azért, hogy legyen fix áras a francia e-könyv is. Az eredmény: ma maguk a könyvkiadók határoznak az elektronikus könyvek áráról, ebből tilos a további engedmény.
Az angol és a francia nyelvű könyvkereskedések közötti különbség magában Párizsban is megfigyelhető. Júliusban 30 év után bezár a francia főváros vezető angol nyelvű könyvesboltja, a Village Voice. A St.-Germain-des-Pres egyik jellegzetes utcájában lévő üzletet olyan szerzők hozták divatba bemutatókkal és felolvasásokkal, mint David Sedaris, Susan Sontag, Raymond Carver, Don DeLillo vagy Mary McCarthy - de nem tudta túlélni az Amazon és az e-könyvek árversenyét.
Ezzel szemben a francia nyelvű L'Usage du Monde nevű könyvesbolt, amely a párizsi XVII. kerületben nyílt tíz hónapja, láthatóan sikeres. Igaz, az alapító házaspár elnyerte a kulturális minisztérium keretében működő Országos Könyvcentrum ösztöndíját, emellett kamatmentes kölcsönt kapott egy alapítványtól, amely kifejezetten a könyvesboltok létrehozását kívánja ösztönözni.
A kis könyvkereskedők megbecsülésének egyik jele, hogy a francia közszolgálati televízióban minden nap szót kapnak a nagy könyvházaktól független boltok vezetői, akik egyéni ízlésük és saját tapasztalataik, vevőik véleménye alapján ajánlanak regényeket, olvasnivalót a tévénézőknek.
Mindez nem jelenti, hogy a könyvkereskedelem "kisiparosait" nem fenyegetné a nagy könyváruházak és a világháló versenye, ám a hatóságok mindent megtesznek a folyamat lassítására. A francia kulturális minisztérium tavasszal javasolta, hogy korlátozzák a könyvesboltok bérleti díjának növelését, a könyvkiadók hozzanak létre külön alapot az ilyen kis üzletek támogatására, erősítsék az együttműködést a kiadók, forgalmazók és a kormány között, mert - fogalmaztak a jelentés szerzői - "könyvkereskedést működtetni igazi küzdősport".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


