Táncshow-val indul az idei nyári rendezvény
Felújították a nyíregyházi szabadtéri színpadot
Csaknem négymillió forintból felújították a nyíregyházi szabadtéri színpadot, ahol péntek este táncshow-val indul az idei nyári kulturális rendezvénysorozat.
2012.06.25 14:49MTIMaurer Erzsébet, a nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. sajtóreferense hétfőn az MTI-nek elmondta: a munkálatok során újjáépítették a színpad fából készült oldalfalait, kicserélték az elhasználódott deszkákat, és teljes festést is kapott a játéktér. A két világítástechnikai tornyot, valamint az öltözőt és a mellékhelyiségeit ugyancsak kifestették, és az öltöző új tetőt is kapott.
A megszépült létesítményben június 29-én, pénteken, 20:30 órakor tartják a nyári rendezvénysorozat nyitóelőadását, a nyíregyházi Everdance Táncszínház show-ját. A másfél órás programban vendégként fellép Muri Enikő, Puskás Peti és Mr. Joe is.
A nyíregyházi szabadtéri színpad további nyári előadásait illetően már végleges, hogy július 20-án Rúzsa Magdi-koncertet rendeznek. Augusztus 10-én a Virsky Ukrán Állami Népi Együttes lép fel, augusztus 19-én pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadását, az Anconai szerelmeseket láthatják az érdeklődők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06