A kiállítás utolsó állomása
Egy hajótörés porcelánjai a zalakarosi fürdőben
Eddig egyedülálló "házasításként" a zalakarosi fürdőben nyílt meg a Zelnik István magángyűjteményéből válogatott Ca Mau - Egy hajótörés porcelánjai című kiállítás, amelynek Budapest után a zalai a második és egyben utolsó magyarországi állomása.
2012.06.23 20:45MTIA szombati megnyitón Novák Ferenc, a város polgármestere úgy fogalmazott, hogy 27 millió látogatójával Zalakaros már rákerült a fürdővárosok térképére, de a település eddigi legjelentősebb kiállítása révén szeretnének a kultúra térképére is felkerülni. Az 1723 és 1735 között Dél-Vietnámban elsüllyedt hajó rakománya csaknem 300 év után került a felszínre, s ebből a kollekcióból érkezett több száz darab Zalakarosra, Zelnik István jóvoltából. A polgármester mindezt azzal vonta párhuzamba, hogy a porcelántárgyak elkészültekor Zalakaros már túl volt a törökök dúlásán, s harmadszor néptelenedett el, de 51 házhellyel akkor indult el a fejlődése.
Burján Richárd, a tárlatnak otthont adó Gránit Gyógyfürdő vezérigazgatója ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy hiánypótló kiállítás a kínai porcelánok bemutatója, bár kétségkívül sajátos a helyszín mindehhez. Ilyen környezetben hasonlóval még nem próbálkoztak, de reményét fejezte ki, hogy a fürdő és a kiállítás kölcsönös lehetőséget kínál a látogatóknak. Kuszinger Róbert, a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum főigazgatója arra utalt, hogy a magángyűjtemény tulajdonosának a birtokában lévő több tízezer műtárgy - többségében arany- és ezüstkincsek - nyilvános bemutatása alig öt éve indult el, s az első utazó kiállítás a hullámsírból felhozott kínai porcelánok tárlata. Utalt rá: a gyógyfürdő vezetőjével történt véletlen találkozásnak köszönhető, hogy a kiállítás második állomása Budapest után éppen Zalakaros lett, ahol szeptember közepéig lehet megtekinteni a több száz darabos kollekciót.
Azt már a kiállítás kurátora, Renner Zsuzsanna idézte fel, hogy a 18. században elsüllyedt kínai dzsunkáról származó kínai porcelánok Batáviába, a mai Dzsakartába tartottak, amikor a hajó fedélzetén tűz ütött ki, majd elsüllyedt. Mintegy 130 ezer darabból álló rakománya 1998-ig háborítatlanul hevert 36 méter mélyen. A felszínre hozott tárgyak jó része vietnámi múzeumokba került, a többit európai aukciós házak értékesítették, Zelnik István pedig mára a legteljesebb és legnagyobb magánkollekcióval rendelkezik belőle.
A páratlan gyűjtemény darabjai nemcsak a tárlókban láthatók, hanem egy imitált tengeri ásatás "helyszínén", valamint a falra és az esetleg megkopott felületű porcelánokra vetített mintákkal kiegészítve. Az európai megrendelésre készült tárgyak is megtekinthetők, többek között söröskorsók, kakaós- és kávéscsészék, tányérok, de ember- és állatfigurás szobrok is szerepelnek a bemutatón. Zalakaros után a tervek szerint nemzetközi útra indul a tárlat, várhatóan Krakkóban, Zágrábban, Monacóban, Párizsban és Dubajban is bemutatkozik a Ca Mau tárgyak kollekciója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


