Az Ülő nő című kép
Több mint nyolc és fél millió fontért kelt el egy Picasso egy londoni árverésen
Több 8,5 millió fontért - hozzávetőleg 3 milliárd forintot kitevő összegért - kelt el Pablo Picasso Ülő nő című képe a Christie's londoni árverésén.
2012.06.21 11:08MTIA festmény a spanyol festő élettársát, Francoise Gilot-t ábrázolja Paloma lányukkal viselősen.
A Christie's aukciós ház összesen 92,583 millió font értékben adott el műtárgyakat az árverésen, amelynek az 1949-ben készült Picasso-festmény volt a fő darabja.
Francoise Gilot 21 éves volt, amikor a 61 éves művésszel találkozott 1943 nyarán egy étteremben. Soha nem házasodtak össze, de két gyermekük volt: fiuk, Claude 1947-ben született, Paloma pedig 1949-ben.
A legértékesebb műalkotást, Auguste Renoir Fürdő nő című, 1888-ban keletkezett festményét az árverés előtt adták el egy magán vásárlónak.
Az aukció másik fontos darabja René Magritte Les jours gigantesques (Gigantikus napok) című vászna volt, amely tíz licitáló ádáz vetélkedése után végül 7,209 millió fontért kelt el. Ez volt a második legmagasabb ár, amelyet valaha fizettek a belga festőművész képéért aukción.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
- 7:28 Az EU Tanácsa elfogadta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát
- 6:26 Az EU szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási előírásokat fogadott el a nehézgépjárművekre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06