A Weöres Sándor Színház aratott
A Bányavirág lett a POSZT legjobb előadása
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió által színre vitt Székely Csaba Bányavirág című darabja lett a legjobb előadás a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT).
2012.06.16 20:33MTIA legtöbb elismerést a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészei vehették át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten.
A szakmai zsűri által legmagasabbra értékelt, Sebestyén Aba rendezte győztes produkcióban játszott a legjobb férfialakításért járó díjat megosztva elnyerő Viola Gábor és Bányai Kelemen Barna.
A szombathelyi Weöres Sándor Színház Szentivánéji álom című Shakespeare-előadása Mohácsi István és Mohácsi János átiratában négy díjat kapott: a legjobb rendező Mohácsi János, a legjobb női mellékszereplő Csonka Szilvia lett, a legjobb jelmezért Remete Krisztinát jutalmazták, s e darab nyerte el a közönség zsűri díját.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház Israela Margalit: Trió című előadásában nyújtott teljesítményéért Kuna Károly érdemelte ki a legjobb férfi főszereplőnek, Tóth Auguszta pedig a legjobb női alakításért odaítélt kitüntetést. Ebben a darabban játszott a legjobb harminc év alatti színésznek választott Pál András is.
A bírálók szerint a debreceni Csokonai Színház Moliere: Scapin, a szemfényvesztő című előadásának volt a legjobb díszlete, melyért Helmut Stürmer részesült elismerésben. A darabban színpadra lépő Mészáros Tibor kapta a legjobb férfi mellékszereplő díját.
A legjobb női főszereplőnek járó kitüntetést a budapesti Radnóti Miklós Színház Tennessee Williams: Vágyvillamos című előadásában szereplő Kováts Adélnak ítélték. A legjobb harminc év alatti színésznő a budapesti Katona József Színház Bessenyei György A filozófus, valamint Torsten Buchsteiner Nordost című darabjában egyaránt emlékezeteset alakító Pálmai Anna lett.
Stenczer Béla színművész, a POSZT ügyvezetője a találkozót értékelve szombaton az MTI-nek azt mondta: a fesztivál annak ellenére volt sikeres, hogy a rendezőknek tíz nap alatt rendkívül sok, mintegy 270 rendezvényt kellett lebonyolítaniuk, és az esős időjárás miatt mérsékelt volt a szabadtéri, illetve a Zsolnay Kulturális Negyedben lebonyolított programok látogatottsága.
Az ügyvezető kiemelte, hogy a zsűri által színvonalasnak értékelt versenyelőadások valamint a fő programok telt ház előtt zajlottak. Nagy érdeklődés kísérte a Kodály Központban bemutatott produkciókat, a színművészetis hallgatók vizsgaelőadás-sorozatát, s egyebek mellett a Pécsi Horvát Színház által befogadott nemzetiségi fesztivált is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


