Kiállítás nyílt Münchenben
Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
2012.05.25 20:34MTIA Rainer Werner Fassbinder: THEATER című tárlat Fassbinder halálának harmincadik évfordulójára emlékezik. Bemutatja a színész, rendező, szerző pályájának kezdetét a müncheni akciószínházban, intendánsi munkáját a frankfurti TAT-ban (Theater am Turm).
"Színházi tevékenysége mindig szorosan összefonódott filmes munkájával. Mindenhol ott volt, ahol valami új történt" - mondta el Fassbinderről Claudia Blank, a kiállítás kurátora.
Rainer Werner Fassbinder 1945-ben született, Bajorországban nőtt fel. Szülei válása után már kisgyerekként megtapasztalta a sehová sem tartozás élményét. Tanulmányait ugyan elvégezte, de az érettségit már nem tette le, inkább a színház világába vetette magát. A sikertelen filmfőiskolai felvételi után 1968-ban a brechti színjátszást követő társulatot alapított Antitheater néven. Mindent hagyományt felrúgó előadásaik nagy visszhangot, sokszor botrányt keltettek.
Első játékfilmjét 1969-ben forgatta A szerelem hidegebb, mint a halál címmel. Témáinak gerincét a társadalmi értékek miatt megsemmisült emberi kapcsolatok, az érzelmi és lelki válság adta, a halál hősei végső menekülése, a kiszolgáltatottság jele. A hollywoodi melodrámák elemeit alkalmazta társadalomkritikával és avantgárd technikával. Politikailag az erőszakmentes anarchiát, elsősorban a fantázia anarchiáját hirdette. Művészetét sokan vitatták, gátlástalannak, sőt magamutogatónak is tartották.
Negyvenkét filmet rendezett, emellett számos forgatókönyv, hangjáték, vágás, színházi rendezés fért rövid életébe. 1982-ben kábítószer- és altató túladagolásban halt meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06