A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdán és jövő kedden tanítási időben.
2012.05.22 08:26MTIA kezdeményezéssel szeretnék elérni, hogy minél több fiatal váljon rendszeres színházlátogatóvá - mondta Forgács Péter igazgató az MTI-nek.
Az ingyenes előadásokra tizenhárom iskolából jelentkeztek a diákok, és nem csak Győrből, hanem Mosonmagyaróvárról is. A két előadáson csaknem 1500 középiskolás vehet részt, mivel lépcsőjegyeket is biztosítanak számukra.
Forgács Péter úgy véli, a Háy János-drámában megjelenített társadalmi kérdések, köztük az elfogadás, a befogadás problematikája a középiskolásokat is elgondolkodásra készteti. Ezért választották ezt a produkciót, amellyel az is céljuk, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a színház, a kortárs drámairodalom és konkrétan a jövő évad előadásai iránt.
A teátrumnak jó a kapcsolata a középiskolákkal és a középiskolásokkal - jelezte az igazgató. A diákság részére kedvezményes bérletet biztosítanak, amelyet sokan igénybe is vesznek. Ám az intézménynek az a törekvése, hogy a középiskolás bérletesek számát tovább növelje, és azokat is a színház bűvkörébe vonja, akik eddig távol maradtak előadásaiktól.
A középiskolások invitálását megelőzően a győri egyetemistákat szólította meg a teátrum. A huszonéveseknek a Portugált, Egressy Zoltán darabját játszották telt ház előtt. A produkciót a kamarateremből átvitték a nagyszínpadra, így hatszáz egyetemista láthatta a darabot. A színház vezetője bízik abban, hogy közülük többen visszatérő vendégei lesznek a teátrumnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


