Mesék, bábok, foglalkozások és édességek
Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Ingyenes programokkal, mesékkel, bábokkal, kézműves foglalkozásokkal, édességekkel és két rekordkísérettel is várják a gyerekeket vasárnap és május 25-én, pénteken Budapesten.
2012.05.18 16:10MTIAz idei gyereknaphoz kapcsolódó programsorozat a MOM Kulturális Központban már vasárnap elkezdődik az Iciri-piciri Gyereknappal. Tíz órától a Három kismalac című klasszikus mesét a Ziránó Színház tagjai drótos marionett bábokkal és zenével keltik életre. Az interaktív zenés mesekoncerten a dalok, a hangszerek, a bábok, a zene és a gyerekek részvételével mesés történet elevenedik meg.
Egész napos öko-kézműves foglalkozásokkal próbálják felhívni a kicsik figyelmét a környezet védelmére. A programok ingyenesek - olvasható a kulturális központ honlapján.
Május 25-én, pénteken a Budai Várban, a Szent György téren két különleges rekord felállítására tesznek kísérletet. A programot a gyerekek másfél kilométeres futással kezdik, majd a résztvevők közösen kiraknak egy olyan 10x10 méteres óriás "mandala" virágot, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszó református temploma festett kazettás mennyezetének egyik mintájára készült. Ezzel szeretnék felállítani - négyezer gyermek részvételével - az óriás virág kirakásának rekordját.
A másik csúcskísérlet az ötezer hintázó rekordjának felállítása lesz. Az óriás hintahajót közös erővel tudják a gyerekek mozgásba lendíteni. Az esemény összekapcsolja a sportot, a kreativitást és a játékot - közölte Csornay Kinga szervező.
Jövő péntektől pünkösd hétfőig az Erzsébet téren Urbitális Belvárosi Majális, Nassoló Gyereknapok és utcafesztivál is lesz. A négynapos rendezvényen a legfinomabb édességekkel várják a nassolni szerető gyerekeket és felnőtteket. Édesség manufaktúrák, gyártók, kereskedők, cukrászdák, fagylaltozók és kávézók mutatják be portékáikat - olvasható a programturizmus.hu oldalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


