A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
2012.05.17 18:27MTIA kilenc oldalnyi, alig olvasható kéziratot egy meg nem nevezett gyűjtőnél fedezték fel szakértők nemrégiben. A valószínűleg 1941-ből származó dokumentum a regény 17. és a 19. fejezetének egy-egy tervezetét tartalmazza, amelyekben a kis herceg hat bolygót bejárva megérkezik a hetedikre, a Földre.
Az Artcurial aukciósház a licit előtt úgy taksálta, hogy 40-50 ezer euró közötti áron talál vevőt a Saint-Exupéry-kéziratra.
A szerda esti párizsi árverésen a kalandos sorsú, 44 évesen légiszerencsétlenségben elhunyt francia író és pilóta harminc dokumentumát, illetve kéziratát árverezték el együttesen 1,4 millió euróért, a várt összeg két és félszereséért. Az Escales de Patagonie című kéziratát például a 162 500 euróért sikerült eladni (a várt 60 ezer helyett) egy dél-amerikai gyűjtőnek.
A kis herceg - a világ egyik legnagyobb példányszámban eladott regénye - kéziratának végleges, géppel írt változatát a publikálás helyen, New Yorkban, a Pierpont Morgan Libraryban őrzik. A kis herceg Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) legismertebb regénye, amely 1943-ban jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


