Öt és fél év után áll színpadra a banda
Újra zakatol a lokomotív: februárban visszatér az LGT + képek!
Újra koncertet ad a Locomotiv GT, a magyar rockzene történetének egyik legfontosabb zenekara, amely 2013. február 15-én öt és fél év szünet után áll színpadra, ezúttal a Papp László Budapest Sportarénában, ahol még sohasem játszott.
2012.05.02 17:09MTI"Már elbúcsúztunk néhányszor, ezért a jövő februári koncertünknek az Újrahasznosítás címet adjuk. Azért lesz ismét LGT, mert sikerült megteremteni egy olyan fellépés anyagi és technikai feltételeit, amelyet mi négyen szeretnénk. Még bírjuk fizikailag, talán szellemileg is és egy csomó játszanivalónk van" - mondta Presser Gábor, az LGT alapítója, billentyűse, dalszerzője, énekese a szerdai fővárosi sajtótájékoztatón, amelyet a Közlekedési Múzeumban tartottak.
A Locomotiv GT 1971-ben alakult, 13 stúdióalbumot készített, a jelenlegi felállás 1976-ban alakult ki: Presser mellett Karácsony János gitározik és vokálozik, Somló Tamás basszusgitározik és vokálozik, Solti János dobol. Mint Presser Gábor fogalmazott, az LGT az elmúlt húsz évben "open air" zenekarnak számított, 1992-es búcsúkoncertje a Nyugati Pályaudvaron volt, 1999-ben a Felvonulási téren játszottak, 2002-ben és 2007-ben pedig a Hajógyári-szigeten.
A csapat tavaly decemberben két szám erejéig már újra összeállt Zorán koncertjén. "Ő hívott meg minket, hogy megünnepeljük 40. születésnapunkat. Rég játszottunk együtt, ez kétségtelen, és 1992 óta mindig nagy szüneteket tartottunk. Sokat kell próbálnunk, ráadásul többet akarunk játszani, mint az elmúlt alkalmakkor, tehát inkább négy, mint három órát. Egyébként nemcsak az Arénában nem játszottunk még, az elődjében, a Budapest Sportcsarnokban sem léptünk fel soha" - fogalmazott Presser az MTI-nek.
Az LGT egyfajta supergroupként alakult 1971-ben, Presser korábban az Omega, az azóta elhunyt Barta Tamás gitáros a Hungária, Frenreisz Károly basszusgitáros a Metro, Laux József dobos szintén az Omega tagja volt. Frenreisz 1973-ban, Barta egy évvel később, Laux pedig 1976-ban lépett ki.
A csapathoz számos sláger fűződik, köztük például a Szólj rám, ha hangosan énekelek, a Mindenki másképp csinálja, az Ilyen a boksz vagy a Ringasd el magad. A zenekar első stúdióalbuma 1971-ben jelent meg (Locomotiv GT), a legutóbbi 2002-ben (A fiúk a kocsmába mentek).
A 2013. február 15-i Aréna koncert szervezője a ShowTime Budapest, jegyek csütörtöktől kaphatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


