Elhunyt Bakonyi Ernő Savanyú
Tánctanítás közben halt meg a híres táncművész
Életének 53. évében elhunyt Bakonyi Ernő Savanyú táncművész - tudatta családja vasárnap. A magyarországi táncházmozgalom meghatározó személyiségét, az óbudai Veres Péter Gimnázium tanárát tánctanítás közben, pénteken érte a halál.
2012.04.22 18:28MTIBakonyi Ernő Savanyú a VDSZ Bartók Béla Táncegyüttesben kezdte pályáját, Tímár Sándor tanítványa volt. Később az Új Summások kamara-néptáncegyüttesben táncolt, majd tudását új és újabb nemzedékeknek adta át, fiatalok sokaságát vonzotta a tánc világába.
Mintegy húsz éven át vezette a Muzsikás Együttes gyermektáncházát, állandó tanára volt Téka-táboroknak, a Fonó Budai Zeneháznak. Több mint két évtizeden át dolgozott Széll Mártával, a Széll Kulturális Egyesület vezetőjével. A Veres Péter Gimnázium mellett közösen tanítottak néptáncot Budaörsön, a Kesjár Csaba és az 1. számú általános iskolában, valamint az Illyés Gyula Gimnáziumban.
Közvetlen, magával ragadó személyiségét, tánctudását külföldön is ismerték, elismerték. Többször járt vendégtanárként Németországban a Merz-Schule, a Triangle Folklore Ensemble, a wernaui Ungarndeutsches Folklore Ensemble meghívására.
Bakonyi Ernő Savanyút a Veres Péter Gimnázium és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


