Kórházban kezelik
Javult Eperjes Károly állapota
Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója közölte: Eperjes Károlyt egy fővárosi kórház pszichiátriai osztályán kezelik, de már jobban érzi magát.
2012.04.04 19:09MTIMint kifejtette, a Kossuth-díjas színművész, a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója az utóbbi hetekben vírusos tüdőgyulladással küzdött, amelyből nehezen épült fel, miközben feladatainak is eleget tett, vagyis játszott az Új Színházban és a veszprémi teátrumban is.
"Eperjes Károly szervezete emiatt kimerült, alvászavarok léptek fel nála, amelynek kivizsgálására, kezelésre orvosa tanácsára saját elhatározásából vasárnap kórházba vonult. Szerdán meglátogattam a színművészt, és állapota javult, sokat beszélgettünk színházi ügyekről" - hangsúlyozta Oberfrank Pál.
Megjegyezte, hogy Eperjes Károly a jövő héten újra játszik a Petőfi Színházban, a Chioggiai csetepaté című komédiában.
"Amint Új Színház-beli kötelezettségei lejárnak, a veszprémi színház szerződteti Eperjest" - tette hozzá Operfrank Pál.
A Blikk című napilap két héttel ezelőtt írt arról, hogy Eperjes Károly elhagyja az Új Színház társulatát, holott baráti kapcsolatot ápol Dörner Györggyel, a teátrum új igazgatójával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


