Az ifjú Leonardo da Vinci egyik munkája Firenzében
Hat évig küdzöttek érte - kész az ezüstoltár
Hat évig tartó restaurálás után ismét látható a firenzei dóm keresztelő kápolnájának színtiszta ezüstből készült oltára. A művészettörténészek szerint az ifjú Leonardo da Vinci is dolgozott rajta.
2012.04.01 08:16MTIÁprilis elsejétől a firenzei Santa Maria in Fiore dóm múzeumában (operaduomo.fi.it) állítják ki a keresztelőkápolna oltárát, amelyet az eredeti helyén másolattal helyettesítettek - számolt be az olasz sajtó.
2006-ban kezdődött és most ért véget az ezüstoltár helyreállítása. A több mint három méter hosszú, másfél méter magas, és közel egy méter széles műkincset a reneszánsz szobrászat és ötvösművészet egyik remekműveként tartják számon. Az ezüstből vert, kétszás kilogramm súlyú oltár a firenzei kápolna számára készült: 1366-tól majdnem száz éven át a városban tevékeny legnagyobb művészek dolgoztak rajta, közöttük Tommaso Ghiberti, Antonio del Pollaiolo és Andrea del Verrocchio. Keresztelő Szent János életének tizenkét jelenete díszíti. Művészettörténészek szerint az ábrázolásokon del Verocchio tanítványának, Leonardónak a keze is felismerhető.
A hosszú restaurálás során az oltárt ezerötszáz darabra szedték szét, és így tisztították meg az ezüstfelületet a rá rakódott évszázados szennyeződéstől.
Ezzel egy időben ért véget a keresztelőkápolna oltára feletti feszület helyreállítása is, amely ezentúl szintén a dóm múzeumában látható. A kétméteres, szintén ezüstből készült keresztet 1459-ben a szobrász Antonio del Pollaiolo és az ezüstművész Betto di Francesco alkotta. A firenzei levéltárban őrzött számlák szerint del Pollaiolo háromezer fiorinót keresett vele, az ötvös ennek csak egyharmadát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


