3500-4000 négyzetméter
Jégcsarnok és discgolf-pálya is lesz Óbudán
Multifunkciós jégcsarnok építésének támogatásáról és Magyarország első fix discgolf-pályájának kialakításáról döntött csütörtöki ülésén az óbudai képviselő-testület.
2012.03.29 18:20MTIA jégcsarnok építését a Négy Évszak Sportiskola és a Veresegyházi Gepárdok Jégkorong Egyesület kezdeményezte az önkormányzatnál. A beruházás háromszor kétéves ütemben, 30 százalék önrészből és 70 százalék társasági adó (tao) hozzájárulásból valósulna meg. A projekt értéke 800 millió és 1 milliárd forint közötti, a műszaki tartalomtól függően. A csarnok körülbelül 3500-4000 négyzetméteres lesz.
A beruházáshoz a III. kerületi önkormányzat egy nagyjából 9600 négyzetméteres területtel járul hozzá, hosszú távú bérleti konstrukcióban. A tervek szerint az idén és jövőre előkészítik a Gölöncsér utca - Kubik utca - Testvérhegyi lejtő által határolt területet, és beszerzik a szükséges engedélyeket. Ezzel egy időben egy 30-szor 60 méteres mobil jégpályát is felépítenek, amely az építkezés idején folyamatosan működne. 2014-ben és 2015-ben felépítik a multifunkciós központot, így a nagycsarnokot, az öltözőket és a kiszolgáló létesítményeket. 2016-2017-ben megépítik az edző- és erősítőtermet, valamint 10-12 szobát alakítanak ki az edzőtáborozóknak. Végül a nagycsarnokkal összekapcsolva egy kis gyakorló jégpályát is felépítenek.
A képviselők jóváhagyták a Spiritus Sport Club Egyesület kérelmét is, e szerint discgolf-pályát alakítanak ki a Jablonka út - Gölöncsér utca - Testvérhegyi lejtő által határolt 36 hektáros terület egy részén. A disc golf, más néven frizbi golf repülőkorongokkal játszott szabadidős tevékenység, amelyben egy erre a célra létrehozott kosár eltalálása a lényeg, a lehető legkevesebb dobásból. Az indítvány szerint a játék természetbarát, és semmilyen tereprendezést nem igényel.
Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere a javaslatban jelezte: a kialakított discgolf-pálya az első fix pálya lenne az országban, amely bármikor viszonylag könnyen elbontható, és ideális, ingyenes kikapcsolódási lehetőséget nyújt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


