Ami jár, az jár
Dél-koreai írónő kapta Ázsia legjelentősebb irodalmi díját
A dél-koreai Sin Kjung Szuknak (Shin Kyung-sook) ítélték idén Ázsia legjelentősebb irodalmi díját, a Booker-díj mintájára létrehozott Man Asian Literary Prize elnevezésű elismerést.
2012.03.15 19:08MTIA 2007 óta létező díj történetében most először hirdettek dél-koreai, illetve női győztest. A Please Look After Mom (Kérlek vigyázz anyura) című díjnyertes alkotás egy családról szól, amelynek tagjai a Szöulban elveszett édesanya keresésére indulnak. A zsűri értékelése szerint a regény "rendkívül megindító képet fest arról, hogy mit is jelent anyának lenni, illetve a mai dél-korai családban élő tradíciókról és modernségről".
A hazája egyik legsikeresebb írójaként tisztelt Sin 2011-ben megjelent, immár díjnyertes műve az Egyesült Államokban is hatalmas népszerűségnek örvend. Az elismerés mellett a szerző 30 ezer dolláros (6,7 millió forint), az angol fordítást készítő Kim Csi Jung (Kim Chi-young) pedig 5 ezer dolláros (1,1 millió forint) pénzjutalmat vehetett át. A díjátadó ceremóniára helyi idő szerint csütörtök este került sor Hongkongban.
A Man Asian irodalmi díjat - amelyet a Booker-díjat is szponzoráló Man Group támogat - öt évvel ezelőtt hozták létre, és ázsiai írók előző naptári évben megjelent - angolul írt vagy angolra fordított - regényei közül hirdetnek győztest, hogy elismerjék a térség íróit és segítsék nemzetközi megjelenésüket.
A díjat első alkalommal a kínai Csiang Zsung (Jiang Rong) kapta Farkastotem című, azóta világsikerré vált és magyarul is megjelent könyvéért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


