Kiemelkedő sportteljesítményéért vehette át díját
Kitüntették Sebastian Vettelt
Kiemelkedő sportteljesítményéért magas állami kitüntetést kapott hazájában Sebastian Vettel, aki tavaly címét megvédve lett másodszor is világbajnok a Forma-1-ben.
2012.02.24 10:59MTIA 24 éves pilóta pénteken, Berlinben vette át az Ezüst Babérlevél elnevezésű díjat Horst Seehofer bajor kormányfőtől, a Bundesrat - a törvényhozás felsőházának - elnökétől, aki Christian Wulff eddigi államfő múlt pénteki lemondása után ideiglenesen látja el a szövetségi elnöki feladatokat. Az indoklás szerint Vettel nemcsak a bajnoki címmel, hanem példamutató életvitelével is kiérdemelte az elismerést. Az Ezüst Babérlevél a sportolóknak adható legmagasabb kitüntetés Németországban.
A Red Bull versenyzője a barcelonai tesztelést megszakítva utazott haza, hogy átvegye a díjat, amelyet a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher is megkapott 1995-ben.
"Talán tudják, hogy szívesen gyűjtök kupákat és trófeákat. Az Ezüst Babérlevél különleges elismerés, ilyet nem kap minden évben az ember, sőt, lehet, hogy csak egyszer az életében" - mondta az ünnepelt újságírók előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


