Klasszikusok, értőknek
50: Jacques Tati félszázszor forgott a Műcsarnokban
Tavaly szeptemberben Dér András filmrendező szerkesztésében - a Bizottság-kiállítás kísérőrendezvényeként - indult útjára a Műcsarnok új filmes vetítéssorozata, melynek azóta Cieklinski Sándor filmesztéta a házigazdája.
2012.02.27 15:42ma.huEnnek keretében a Műcsarnok és – az idei évtől – a Mélycsarnok, illetve az Ernst Múzeum kiállításaihoz is rendszeresen kapcsolódnak filmvetítések, melyek értelmeznek, kiegészítenek, kontextusba helyeznek egy adott tárlatot. Olyan neves alkotók filmjeit tekinthette meg a közönség, mint például Bódy Gábor, Luis Buñuel, Roman Polanski, Tarr Béla, Sam Peckinpah vagy Piotr Szulkin.
A vetítéseket követően többnyire filmesztéták, filmtörténészek, filmrendezők beszélnek az alkotásról és osztják meg gondolataikat az érdeklődőkkel. A sorozat vendége volt többek között Gelencsér Gábor, Kovács András Bálint, Mátyás Péter filmesztéták, Xantus János, Müller Péter Sziámi, Janisch Attila, Szabó Ildikó filmrendezők, Rényi András művészettörténész és Sári László tibetológus.
Szerdán a sorozat immár az 50. alkalomhoz ér! Jacques Tati kilenc évig készült, 1967-ben bemutatott Playtime című filmjét Báron György filmtörténész, filmesztéta mutatja be, aki állítja, hogy „nincs a Tati-filmeknél hatásosabb gyógyszer mélabú ellen”.
Szerinte ez a film „minden idők legkeserűbb komédiája”, ahol olyan mély fájdalommal érint bennünket egy világ letűnésének tragikuma, „hogy a hasunkat fogjuk a röhögéstől”.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06