A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos Oscar-díja után egy brit színházban megtartották a VI. Györgyről szóló történet színpadi változatának világpremierjét.
2012.02.03 23:06MTIDavid Seidler, a színmű írója "egy hosszú álom beteljesülésének" nevezte a mű színpadra állítását a csütörtöki premier után. A király beszédét eredetileg színházba szánta, csak a darab elkészülte után írt belőle forgatókönyvet, amelyet végül Tom Hopper rendező filmjéből ismert meg a világ - idézte az írót a BBC online hírszolgálata.
A forgatókönyv 2011-ben az Oscar-díjat és a BAFTA-díjat is megkapta. A produkcióra 414 millió dollárért váltottak jegyet szerte a világon.
A guildfordi Yvonne Arnaud színházban megtartott ősbemutató után Seidler meghatottan idézte fel, hogy gyerekkorában maga is dadogással küzdött, akárcsak VI.György király, akinek a második világháború küszöbén kellett átvennie a trónt magánélete miatt lemondani kényszerülő testvérétől. Mint az író elmondta: a színműben sokkal nagyobb tere volt a királyt beszélni tanító ausztrál Lionel Logue és felesége, Myrtle kapcsolatának bemutatására, több szó esik benne a politikáról és a humor is nagyobb hangsúlyt kapott.
A premieren Charles Edwards alakította Colin Firth filmbeli szerepét, a tanárt játszó Geoffrey Rush helyét pedig az ugyancsak ausztrál származású Jonathan Hyde vette át.
A darabot február 11-ig játsszák Guilfordban, aztán az előadás Notthinghamet, Bath-t, Brightont, Richmondot és Newcastle-t érintő turnéra indul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:25 Izrael új átkelőhelyet nyitott a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak
- 12:30 AM: év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma
- 12:24 Andrej Belouszovot javasolta védelmi miniszternek Szergej Sojgu helyére az orosz elnök
- 11:54 Belga EU-elnökség: a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereséget Ukrajna kapja meg
- 11:24 Több egyetem diplomaünnepségét félbeszakították a tüntetők, akik New York-ban hidat zártak le
- 10:30 Charlie 77 sztorin keresztül meséli el életét
- 10:20 DK: a Göd közeli települések is veszélybe kerültek a Samsung gyár miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06