1882. január 30.
130 éve született az, aki négyszer lehetett amerikai elnök
Százharminc éve, 1882. január 30-án született Franklin Delano Roosevelt, az Egyesült Államok 32. elnöke, az egyetlen amerikai elnök, akit négyszer választottak meg hivatalára.
2012.01.28 15:22MTIAmerika történetének egyik legnagyobb formátumú elnöke gazdag, holland-francia eredetű családból származott. Kiváló oktatásban és neveltetésben részesült, az Európában tett utazások révén folyékonyan beszélt németül és franciául, sőt a sportban is jeleskedett. Igen nagy hatással volt rá egyik középiskolai tanára, aki sokszor beszélt arról a keresztény kötelességről, hogy a tehetősebbeknek segíteniük kell a rászorulókat. Roosevelt a Harvard, majd a Columbia Egyetemre járt, ahol már a politikával is kacérkodott - főként azután, hogy ötödfokú unokatestvére, Theodore Roosevelt lett az Egyesült Államok elnöke.
Fiatal ügyvédként, egy fehér házi fogadáson találkozott Eleanor Roosevelttel, az elnök unokahúgával, akit 1905-ben - anyja heves tiltakozása ellenére - feleségül vett. Roosevelt a jogi karriert politikaira cserélte, jól hangzó neve és összeköttetései sok ajtót megnyitottak előtte. Woodrow Wilson elnöksége idején a haditengerészetnél dolgozott, és az amerikai flottát a világ élvonalába emelte.
1920-ban a Demokrata Párt alelnök-jelöltje volt, de a választást a republikánus párti Warren Harding nyerte meg. A következő évben a kudarc után a jog világába visszavonult Roosevelt deréktól lefelé teljesen megbénult. Az orvosok gyermekparalízist diagnosztizáltak nála (ma valószínűbbnek tűnik, hogy Guillain-Barré szindrómája volt). Hosszú ideig titkolta betegségét, nyilvános szereplései alkalmával beszédeit állványnak támaszkodva, állva mondta.
1928-ban ismét kilépett a nagypolitika porondjára. Kétszer választották meg New York állam kormányzójává, majd 1932-ben egy új politika és egy új társadalmi megállapodás ígéretével az Egyesült Államok 32. elnöke lett.
1933 márciusában iktatták be hivatalába, első elnöki terminusát a gazdasági világválság következtében megroppant amerikai társadalom és gazdaság erejének visszaadása határozta meg. FDR - ahogy már ekkor hívták - részben elődje, Herbert Hoover politikáját vitte tovább.
A New Deal révén az állam jelentős számban teremtett munkahelyeket, igyekezett könnyíteni a munkanélküliek helyzetén, trösztellenes törvények születtek. Az első New Dealt 1935-36-ban egy újabb követte, amely kétmillió munkanélküli számára teremtett munkahelyet.
Az amerikai gazdaság újra felfutóban volt, nem csoda hát, hogy az elnök az 1936-os választásokon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott.
A második terminus belpolitikai színtéren új legfelsőbb bírói kinevezéseket hozott. Roosevelt összesen nyolc liberális szellemű bírót nevezett ki a négy év alatt a taláros testületbe.
1940-ben, már a második világháború kitörése után harmadszor is elnök lett. Eleinte távol tartotta Amerikát a háborútól, de 1941. december 8-án, a Pearl Harbor elleni japán rajtaütés másnapján az Egyesült Államok hadat üzent Japánnak. Az Atlanti Charta, a teheráni és a jaltai konferencia mind történelmi jelentőséggel bírt Roosevelt számára.
Egy igazságos és békés világrend kialakításáról szőtt nagy álmát látta megvalósulni, amikor a szövetségesek rábólintottak az Egyesült Nemzetek tervére. 1944-ben negyedszer is elnökké választották, de egészségi állapota egyre romlott. 1945. április 12-én agyvérzést kapott, és - négy héttel a II. világháború vége előtt - meghalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


