Dübörög a Neptun Brigád
Váltságdíj: elraboltak egy kisgyereket az Új Színházban
Jordi Galceran Váltságdíj című darabját vasárnap este mutatják be az Új Színházban, a Bubik István Stúdiószínpadon. A Neptun Brigáddal közös produkciót a premiert követően további három alkalommal láthatja még a közönség az Új Színházban.
2012.01.21 12:04MTIA vasárnapi bemutató után január 23-án hétfőn, 25-én, szerdán és 26-án, csütörtökön játsszák a darabot a stúdiószínpadon. Baksa Imre elmondta, hogy harmadik alkalommal rendez Jordi Galcerán-darabot; először Dakota című művét, 2006-ban a Városi Színházban, majd A Grönholm-módszert játszotta a Neptun Brigád társulata az Új Színházban 2008-ban. A Váltságdíjat először mutatják be Magyarországon, Bakucz Dóra fordításában.
Az előadás ugyan nem nélkülözi a humort, de alapvetően egy izgalmas krimiről van szó - mondta a rendező, hozzáfűzve, hogy az eddigi darabokhoz képest ez a mű sokkal filmszerűbb.
A darabválasztásról szólva beszélt arról, hogy egy modern krimiről van szó, amely a tehetetlenségről szól, és arról, hogy ki vagyunk szolgáltatva olyan erőknek, sötét hatalmaknak, amelyeket nem ismerünk.
A rendező annyit elárult, hogy az előadásban egy emberrablás áll a középpontban: a történet szerint elrabolnak egy kisgyereket, a sztori egy nyomozóirodában játszódik, a darab öt szereplője mellett pedig a hatodik szereplő maga az internet. A színészek remekül próbáltak - idézte fel Baksa Imre, kiemelve, hogy nagy élmény volt számára a közös munka Tóth Ildikóval, akivel most dolgozott együtt először.
A krimiben Tóth Ildikó mellett Fodor Annamária, Gáspár Anna, Kövesdi László és Ficzere Béla játszik. A díszlet Ondrashek Péter, a jelmez Balla Ildikó munkája. A rendező tájékoztatása szerint a Váltságdíj című produkciót az Új Színházban játszott négy előadást követően a Millenárison láthatja majd a közönség.
Jordi Galcerán 1964-ben született Barcelonában; az egyetemet is itt végezte el katalán nyelv és irodalom szakon. Már a 80-as évek elején részt vett különböző amatőr, illetve alternatív színházak munkájában, drámaírói indulása is erre az időszakra tehető. A 90-es évek közepe óta elismert színpadi szerzőnek számít, aki sorra kapja a különböző díjakat.
Galcerán a drámaírás mellett fordít, adaptációkat készít és forgatókönyveket is ír. Főbb színpadi művei közé tartozik a Szörf (1994), a Dakota (1995), az Összefűzött szavak (1995), a Menekülés (1996), A Grönholm-módszer (2003) és a Karnevál (2005).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


