Újra kapható a klasszikus
Pusztító démon trappol keresztül a kislányon
Az először 1886-ban megjelent Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete - a három évvel korábban publikált ifjúsági kalandregény, A kincses sziget mellett - Robert Louis Stevenson (1850-1894) legismertebb műve.
2012.01.20 18:46ma.huAz önmagán kísérletező orvosról és az általa létrehozott második – gonosz – énjéről szóló rémtörténet azon túl, hogy rendkívül izgalmas olvasmány, nagyon fontos és érdekes kérdéseket is felvet az orvosok – vagy általánosabban a tudósok és feltalálók – felelősségével, illetve az ember kettős természetével kapcsolatban. Stevenson e kisregénye igazi csemege azok számára, akik többre vágynak a ma oly divatos – gyakran rémesen bugyuta – horrortörténeteknél.
Szerb Antal A világirodalom történetében a következőképpen méltatja a szerzőt: „Aki megőriz magában annyi fiatalságot, hogy felnőtt korában is szívesen olvassa Jókai regényeit, annak Stevenson is nagyon kedves marad.”

„Egyszerre csak két alakot láttam meg: az egyik egy kis ember volt, aki gyors léptekkel haladt kelet felé; a másik egy körülbelül nyolc-tíz esztendős lányka, aki lélekszakadva futott végig egy keresztutcán. Nos, ez a kettő, elég természetes módon, egymásnak szaladt a sarkon, és itt következik történetem irtóztató része, mert a férfi nyugodtan keresztültaposott a gyermek testén, és ott hagyta sírva-ríva az utca kövén. Elmondva talán semmiség, de látványnak pokoli volt. Nem is emberhez hasonlított az a férfi: olyan volt, mint valami pusztító démon. Felkiáltottam, utánaeredtem, nyakon csíptem azt az urat, és visszavittem a síró gyermekhez, aki körül már valóságos csoportosulás támadt. Egészen nyugodt volt, nem ellenkezett, de olyan csúnya pillantást vetett rám, hogy kirázott tőle a hideg.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


