Válogatás csaknem ezer felvételből
Január végéig meghosszabbították a győri Capa-kiállítást
Január végéig meghosszabbították Robert Capa, a világ egyik legismertebb haditudósító fotósa képeiből rendezett kiállítást Győrben.
2012.01.13 10:59MTIA Budapesten Friedmann Endreként született fotós munkássága iránti érdeklődés miatt eltértünk az eredeti tervtől és nem zárják be a Mozgásban című kiállítást január 22-én – mondta Grászli Bernadett, a győri Városi Művészeti Múzeum igazgatója pénteken.
A tárlat negyven képet mutat be a négy kontinens 23 országának fegyveres konfliktusairól tudósító magyar származású Robert Capa (1913-1954) életművéből. Az igazgató kiemelte, hogy a spanyol polgárháborúban készített felvételek, a második világháború harcainak képei, köztük a normadiai partraszállás megörökítése, majd az ázsiai haditudósítások a XX. század lenyomatai. A válogatásban helyet kaptak a Capa művészbarátairól, egyebek között John Steinbeckről és Henri Matisse-ról készült portrék is.
A Váczy Péter Gyűjtemény emeleti terében található tárlat látogatóit a művész egyik korai, Trockijról készült képriportja fogadja, a záró felvétel pedig indokínai szántóföldön dolgozó idős parasztembert ábrázol.
Az anyagot abból a csaknem ezer felvételből válogatták, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum 2008-2009 fordulóján vásárolt a Capa hagyatékát őrző New York-i International Center of Photography gyűjteményéből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06