Tompos Kátya lesz a vendég
Először ad újévi koncertet a Budapest Klezmer Band
Először ad itthon újévi koncertet a világjáró zenekar, a Budapest Klezmer Band. A program vasárnap este nyolc órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban, az együttes vendége Tompos Kátya lesz.
2011.12.29 15:09MTI"Rendhagyó koncert lesz, még sosem játszottunk január elsején, de amikor a felkérés érkezett, úgy láttam, érdemes belevágni. Nem szeretem a kifejezést, de most valóban sztárvendéggel lépünk színpadra, Tompos Kátyával - mondta el Jávori Ferenc, Fegya. - Kátya remek színésznő, emellett kitűnően énekel, és anyanyelvi színvonalon beszél oroszul."
Mint az együttes alapító-vezetője hozzátette, Tompos Kátya orosz tudására építve oroszul hangzanak el világslágerek és klezmerelégiák. Szünet nélkül kétórásra tervezik a műsort, de a közönség dönti el, hogy végül is mikor fejezik be a koncertet, a hangulattól és a ráadásszámoktól függően.
Jávori Fegya megjegyezte, a Budapesti Operettszínházban továbbra is nagy siker a Menyasszonytánc című klezmeroperett, többször játszották decemberben, és 2012-ben is látható lesz. Megjelent és népszerű a Pannon dalok című CD is, amelyen Rost Andrea egyebek között klezmerdalokat is énekel a zenekar kíséretével.
2011-ben több sikeres turnén jártak, maradandó élményekben volt részük Montenegróban, a Prodgoricai Fesztiválon, azután Finnországban és Izraelben.
Az 1990 óta működő Budapest Klezmer Band tradicionális zsidó zenét és átiratokat játszik, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallamok Kelet-Közép-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.
A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, a liturgikus környezetből kilépve sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház - Kerényi Imre által rendezett - Hegedűs a háztetőn című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, Purim, avagy a sorsvetés című produkciójában szintén élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere, Rolla János felkérte a Budapest Klezmer Band alapítóját, hogy egy olyan művet komponáljon, amelyben a két együttes együtt játszhat. Ez a Klezmer Szvit, amelyet 1999-ben mutattak be, és azóta eljátszottak több európai hangversenyteremben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


