Már harmadik alkalommal rendezik a tónál
Velencén dübörög majd a 2012-es EFOTT
Velence ad otthont 2012. július 3. és 8. között az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT), melynek házigazdája ezúttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kreatív csapata lesz.
2011.11.22 12:57MTIAz 1976 óta megrendezett EFOTT már gyakran vissza-visszatér egyes helyszínekre, Velence is harmadik alkalommal látja vendégül a rendezvényt - emlékeztetett a keddi sajtótájékoztatón Maszlavér Gábor.
A fesztiváligazgató elmondása szerint három település és szervező csapat pályázott a 2012-es EFOTT megrendezésére. Az utóbbi esztendőkben a hetvenezres látogatószámot rendszeresen megközelítő EFOTT 2005 után látogat vissza a Velencei-tó partjára.
Oláhné Surányi Ágnes polgármester kiemelte Velence remek turisztikai adottságait: elmondása szerint az EFOTT zenei és más programjai mellett a vendégeknek számos egyéb alkalmuk lesz a kikapcsolódásra, a hosszú strandszakasz révén például kiváló lehetőség nyílik a sportolásra.
Kovács András, a BME Hallgatói Önkormányzatának elnöke felidézte: egy felmérés szerint a tavalyi EFOTT látogatóinak negyede a Műegyetemről érkezett, ami önmagában is bizonyítja, hogy az egyetem hallgatóit érdekli a kultúra.
A szervezők bejelentették: ezúttal is meghirdetik karácsonyi akciójukat, így decemberben kedvezményes áron lehet hozzájutni a jövő évi EFOTT-ra szóló hetijegyhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


