A harmincadik születésnap
Világhíres karmesterekkel ünnepel a Scala
Világhírű karmesterek vezényletével adott nyilvános próbákkal ünnepli harmincadik születésnapját a milánói Scala filharmonikus zenekara.
2011.11.21 14:35MTIClaudio Abbado karmesternek jutott eszébe 1981-ben, hogy a Scala zenekara ne kizárólag az operaházban műsorra tűzött darabokhoz adjon zenei aláfestést, hanem önálló repertoárral nemzetközi zenekarrá nője ki magát. Így született meg a Scala Filharmonikus Zenekara - emlékezett meg az olasz sajtó az együttes harmincadik születésnapjáról. A milánói filharmonikusok három évtized alatt több mint nyolcszáz koncertet adtak Olaszországban és külföldön a Scala zenei igazgatóinak irányításával, Abbadóval 1968 és 1986, Riccardo Mutival 1986 és 2005 között. A Scala zenekarát az operaház korábbi karmestere, Carlo Maria Giulini és Lorin Maazel is vezényelte. Mint Claudio Abbado a milánói lapoknak kiemelte, a Scala Filharmonikus Zenekarának megalapításával részben az volt a cél, hogy elfeledett, illetve Olaszországban sohasem halott műveket is előadjanak.
A zenekar ezen kívül feladatául tűzte ki, hogy olcsó nyilvános próbákkal az operába ritkán járókkal is megszerettesse a klasszikus zenét.
Ezt célozza a születésnapi koncertsorozat is, amely a Filharmonikusok találkoznak a várossal címet kapta, és amelynek keretében januártól májusig hat hangversenyre várják a milánóiakat. A fellépéseken Daniel Barenboim, Daniel Harding, Esa Pekka Salonen, Christoph Eschenbach, Riccardo Chailly és Andrea Battiston vezényel. Az előadások bevételét a zenekar jótékony célra ajánlja fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


