Kiss Szabó Viktória lenyűgözte a zsűrit
Fölényes magyar győzelem az ifjú zongoristák versenyén
Két magyar siker is született bécsi Béla Bartók Internationaler Musikverein ifjú zongoristák számára meghirdetett nemzetközi versenyén: Kiss Szabó Viktória a végzős egyetemisták között, Bekker Dávid pedig az eggyel fiatalabb korcsoportban kapta meg az első díjat.
2011.11.22 11:37MTIA két fiatal zongorista kedden a budai Bartók Emlékházban lép fel.
A második alkalommal megrendezett bécsi Bartók Béla Nemzetközi Ifjúsági Zongoraversenyen Kiss Szabó Viktória, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen mesterszakon tanul, a 21-28 éveseknek kiírt kategóriában győzedelmeskedett - közölte a Zeneakadémia kedden.
Tájékoztatásuk szerint Kiss Szabó Viktória fölénye olyan meggyőző volt, hogy második és harmadik díjat nem is osztottak ki a hétvégén lezajlott versenyen.
Az egyetem másik hallgatója, Bekker Dávid, aki Jandó Jenő és Hargitai Imre tanítványaként még az alapszakon tanul, a 19-21 év közöttiek korosztályában ért el első helyezést.
A 7 és 28 év közötti zongoristák számára összesen hat kategóriában meghirdetett versenyt a bécsi Béla Bartók Internationaler Musikverein és a bécsi Collegium Hungaricum közösen rendezte. Az egyesületet 2006-ban alapították azzal a céllal, hogy elsősorban Bartók műveit népszerűsítse koncertek, zongoraversenyek, dokumentumfilmek, szimpóziumok és zongorakurzusok segítségével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


