Sikeres jeges
Hévízen idén már minden(ki) csúszik
A tavalyi téli szezon sikeres kísérlete után november végén ismét jégpálya nyílik Hévízen, ahol a három hónapos nyitva tartás alatt koncertek és más programok is várják a látogatókat.
2011.11.13 13:55ma.huA hévízi önkormányzat tájékoztatása szerint a múlt évben még bérelt, idén azonban már saját tulajdonú jégpályán november 26-án csúszkálhatnak először a korcsolyázók. A piactér területén létrehozott fedett pályát a helybéliek ráadásul ingyen használhatják, de oktatási intézmények is igénybe vehetik, társaságok pedig a nyitvatartási időn túl akár ki is bérelhetik a képviselő-testület döntése alapján.
A 17-szer 27 méteres jégpályát és a mellette kialakított melegedőt az önkormányzati tulajdonú Gazdasági és Műszaki Ellátó Szervezet (GAMESZ) üzemelteti.
A korcsolyázás kedvelői az erre a célra felállítandó jegykiadó automatából vásárolhatnak jegyet, akinek nincs korcsolyája, a helyszínen bérelhet. A hévízi jégpálya a jövő év március 1-ig üzemel, ebben az időszakban a város teljes területén ingyenes lesz a parkolás is.
A karácsony előtti időszakban adventi jégünnepet is rendeznek a pályán, ahol komoly- és népzenei műsorok mellett ingyenes könnyűzenei koncertekkel várják a kikapcsolódásra vágyókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


