Árverés 365 tételből

Régi ifjúsági regényekre csaphatunk le az Antiquarium Hungaricumnál

Régi ifjúsági könyvek, regények és útleírások is szerepelnek az Antiquarium Hungaricum csütörtöki budapesti árverésének 365 tétele között.

2011.10.25 08:59MTI

Két kiadvány is megszerezhető a 18. századi német ifjúsági író, pedagógus, Campe Joakim Henriktől, aki főleg utazással kapcsolatos ismereteit osztotta meg fiatal olvasóival. A jelesebb utazások gyűjteménye két kötetben magyarul először 1819 és 1821 között jelent meg. A 25 ezer forintra taksált két kötetet ritkán kerül kereskedelmi forgalomba, Kárpáti Frigyes antikvárius tudomása szerint az utóbbi húsz évben nem is árverezték.
   
A magyar irodalomban a Robinson-fordítások és Robinzonádok a 18. század végén jelentek meg. Otto Bernhard Verdion "Róbert Péter született anglus élete és különös történetei…" című munkáját 1797-ben Szentiványi László fordította magyarra, megjegyezvén, hogy nem az "elméjeket holmi mély tudományokban nyugtalanító érdemes férfijak számára, hanem az ifjabb nemzedék kedvéért" adta ki.
   
A Kolozsvárott 1799-ben " egy gyermekbarát tollából" megjelent "Ujj Esztendei Ajándék, : a' jó igyekezetű fiú gyermekeknek" című, 20 ezer forintra tartott könyv azért érdemel különös figyelmet, mert Wesselényi Miklós névbejegyzése olvasható benne.
    
Bár nem gyerekkönyv Révész Béla Találkozás Hamupipőkével című novelláskötete, amelyet a "rajzoló poéta", Kozma Lajos illusztrált, de mint az egyik legszebb szecessziós kötet, igazi gyűjtői darab. A díszes, művészi kiállítású 1909-es kiadást 25 ezer forintról indítják.
    
Vajda Péter 1836-os Növénytudománya az egyik legteljesebb korai magyar növénytani mű. Az irodalmár, tanár szerző 368 ábrával illusztrált munkáját, "orvosok, gyógyszeresek, kertészek 's kiváltképen a' fűvészetet tanító nélkül tanulni akarók számára" írta. A ritkán felbukkanó kötetért 24 ezer forintról indul a licit.
   
Figyelemre méltó két ritka Gvadányi József-mű: egy 1795-ös verseskötet és az Egy falusi nótárius 1790-es első kiadása, 40-40 ezer forintért. A történelem, a hadtörténet iránt érdeklődők számára kuriózum Dálnoki Veress Lajos három kötetbe foglalt munkája, a Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt. A Münchenben 1972-74 között megjelent emigráns kiadvány a téma máig legalaposabb feldolgozása, kikiáltási ára 30 ezer forint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.