Útikönyvet írt Óbudáról és Békásmegyerről

Pálffy István segít eligazodni a III. kerületben

Óbuda és Békásmegyer, a III. kerület címmel jelent meg Pálffy István új könyve, az Egy kis hazai című turisztikai sorozatának kilencedik kötete.

2011.10.10 17:30MTI

Mint a szerző azt felidézte, a sorozatban korábban olyan tájegységekről írt, mint például Pécs városa, a Belső-Somogy, a tolnai borvidék, a Hódmezővásárhelyhez közeli tanyavilág vagy a balatoni települések. "A kötődés erőssége változó, de mindig megvan" - tette hozzá, megjegyezve, témáit mindig úgy választja ki, hogy azok kulturális és turisztikai célpontként is megállják a helyüket, egységet képezzenek.
   
"Egy szomszédos kerületben élek, sok apró, személyes élmény köt a III. kerülethez, főleg a Római parthoz és a Hármashatár-hegyhez, ahova sportolni járok" - árulta el Pálffy István, megjegyezve, hogy a későbbiekben szívesen írna más budapesti kerületekről is.
   
"Olvasni- és tennivalókat, látni- és tudnivalókat, enni- és innivalókat tartalmaz a könyv közérthető formában" - ismertette a kötetet szerző, hozzátéve, hogy az oldalakon az óbudai "érzéseket, hangulatokat" ragadta meg.
   
Az írások közül kiemelte a helytörténeti, történelmi fejezeteket, valamint megjegyezte, hogy a programismertetők "a sváb krumplibúcsútól a Sziget fesztiválig" mutatják be Óbuda kulturális kínálatát. "Az enni- és innivalók nem szorulnak magyarázatra" - fűzte hozzá Pálffy István, méltatva a kerület gazdag gasztronómiáját. Megemlítette: külön fejezetbe tette a fontos tudnivalókat, telefonszámokat, nyitvatartási időket.
   
A könyvet Pálffy István saját, mintegy 300 fotója illusztrálja. "A könyv azt mutatja be, hogy Óbuda izgalmas turisztikai célpont. A gyakran hangoztatott közhelyek Krúdyról és a paneldzsungelről hamis képet festenek" - hangsúlyozta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.