Október 11-én tűzi műsorára
Holmes magyar adón nyomoz
Az AXN csatorna október 11-én tűzi műsorára briliáns londoni detektívünk, Sherlock Holmes három epizódból álló történetét.
2011.10.10 10:35ma.huA minisorozatban a legnépszerűbb fiktív krimifigura és hű társa Dr. John Watson, a 21. századi Londonban kutatja a bűncselekmények megoldásait.
Az AXN csatorna képernyőjén számos esetben tűnnek fel régi klasszikusok új köntösben, ilyen például a november 8-án debütáló „Charlie Angyalai”, vagy éppen a hamarosan induló „Sherlock” című minisorozat is. Az intelligenciájáról, megfigyelőképességéről, következtetéseiről és logikájáról ismert nyomozó ezúttal a 21. századi Londonban veti bele magát a zavaros bűnügyekbe.
A három, egyórás epizódból álló széria két főszereplője Benedict Cumberbatch (Sherlock Holmes) és a „Galaxis útikalauz stopposoknak” című filmben főszerepet alakító Martin Freeman (Watson) lesz.
A „Rózsaszín tanulmány”, „A vak bankár” illetve „A nagy játszma” – című epizódokból álló szériát a „Ki vagy doki?”-t is újragondoló Steven Moffat, skót író és producer jegyzi.
A bogaras detektív és zseniális társa kedden esténként, három héten keresztül 22:00-tól nyomoz az AXN műsorán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


