Tíz ajánlás
"Tízparancsolat" a németországi pápai szentmisék résztvevőinek
A bibliai Tízparancsolatot idézi fel, hogy a német katolikus egyház pontosan tíz ajánlást fogalmazott meg a Németországban tartózkodó XVI. Benedek pápa által bemutatandó szentmisék résztvevői számára.
2011.09.22 14:16MTIEgyházi források szerint az ajánlásokat azt tette szükségessé, hogy a négynapos látogatás alatti három nagy szentmisére - a berlinire, az erfurtira és a freiburgira - előzetesen több mint 300 ezer hívő jelezte részvételét.
Az ajánlások rendkívül praktikusak, és az említett források azok betartására vagy legalábbis mérlegelésére sarkalltak.
A hívőknek mindenekelőtt azt ajánlották, hogy - tekintettel a várható tömegre - jóval korábban induljanak útnak, ezzel is elkerülendő a felesleges stresszt. A következő ajánlás pedig arra irányult, hogy ivóvizet - de szükség esetén élelmet is - feltétlen vigyenek magukkal, hisz nehéz fizikai megpróbáltatásokkal kell számolniuk. Ez utóbbival függött össze a harmadik ajánlás, amely a lehető legkényelmesebb lábbeli viseletére szólított fel. A negyedik ajánlás arra intette a részvevőket, hogy a várható nehézségekre - és természetesen magára szentmisére - lelkileg is készüljenek fel. A következő pedig arra szólított fel, hogy mindenki figyelje a meteorológiai előrejelzéseket, amelyek alapján felkészülhet a várható gyors időjárás-változásokra. Ehhez kapcsolódott a hatodik ajánlás, amely az esőkabátot nélkülözhetetlennek nevezte.
A hetedik ajánlás arra intett, hogy a szükséges gyógyszert senki ne felejtse otthon, a nyolcadik pedig arra: ha valaki mégis rosszullétet érez, azonnal jelezze a kivezényelt orvosoknak, illetve egészségügyi alkalmazottaknak. Ehhez kapcsolódott a kilencedik és a tizedik ajánlás is. Az előbbi ugyanis arra hívta fel a hívőket, hogy a mellettük állókra is ügyeljenek, és segítsék őket, ha arra rászorulnak.
Az utolsó pedig arra figyelmeztetett, hogy a mentőautók útját semmiképp ne állják el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


