Zseniálisan üt a hat és fél éves apróság
Japánban dobol a debreceni csodagyerek
Japánban mutathatja be tudását egy hat és fél éves debreceni "csodadobos".
2011.09.16 15:31MTIAz óvodás Wesser Patrik és tanára, Kovács János ütőhangszeres művész a Debreceni Színjátszó Stúdióval együtt pénteken utazott a keleti szigetországba.
Indulásuk előtt Kovács János elmondta: négyéves kora óta, két és fél éve foglalkozik az általa dobfenoménnak nevezett gyerekkel, aki már számos fellépésen, legutóbb a Debreceni Jazz Napokon bizonyította kivételes tehetségét.
Ezúttal a Pinczés István által vezetett Debreceni Színjátszó Stúdióval Tojamában és további hat japán városban mutatják be A gyufaárus kislány című mesét, amelyben tanárával együtt az óvodás debreceni dobos is közreműködik.
Ígéretük szerint a turné után arról is beszámolnak, hogyan fogadta a japán közönség a debreceni ütősöket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06