A váci levéltár kiállítása
Egy váci polgárcsalád a két világháború között
A Vác életében kiemelkedő szerepet játszó Karay-Krakker Kálmán és fia, Karay Kálmán polgármesterek tevékenységét mutatja be a város levéltárának pénteken nyíló új kiállítása.
2011.08.31 23:23MTIMint azt Horváth Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója, a kiállítás kurátora elmondta, a Madách Imre Művelődési Központban nyíló tárlat Karay-Krakker Kálmán és fia, Karay Kálmán polgármester személyén, tevékenységén keresztül mutatja be a város sorsának alakulását a két világháború között.
Karay-Krakker Kálmán 1924 és 1935 között tizenegy éven át volt Vác polgármestere, s az időszakot a békés építkezés jellemezte. Ez az idő a város modernizációs szakaszának tekinthető: ekkor kezdődtek a parcellázások, hogy az egyre szélesedő tisztviselő- és jól fizetett munkásrétegek lakáshoz, házhoz jussanak - mutatott rá Horváth Ferenc, azt is hozzátéve, hogy a parcellázások következtében új közműveket is kellett építeni, ezért bővítették a villanyvezeték- és a csatornarendszert, 1928-tól kezdve pedig már a városi vízmű szolgáltatta a vezetékes ivóvizet.
"A várost folyamatosan szépítették és parkosították, a barokk kor után Karay-Krakker Kálmán idején formálódott leginkább a város" - emelte ki a kurátor.
Fia, Karay Kálmán apja útját kívánta követni, 1943-44-es tevékenységét azonban már a II. világháború határozta meg - jellemezte a kiállítás másik főszereplőjét Horváth Ferenc, rámutatva, hogy történtek ugyan gyártelepítések, de a polgármester fő feladata ekkor már a város háborúra történő felkészítése volt.
A kiállítás Karay-Krakker Kálmán leszármazottjának, Cserni Istvánné Akkerman Veronikának és családjának a segítségével jött létre, a tárlaton a birtokukban lévő tárgyak, festmények, fényképek láthatók, melyeket levéltári, könyvtári és magángyűjteményi dokumentumok egészítenek ki.
A tárlat szeptember 26-ig látható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


