Áll a báll
Száznál több hamis bérletet találtak a Campus Fesztiválon
Már több mint száz hamis bérletet találtak eddig a beléptető kapuknál a nulladik nappal szerdán megnyílt debreceni Campus Fesztivál rendezői, és emiatt a rendőrséghez fordultak. A megyei főkapitányság szóvivője csütörtökön azt mondta, a szervezők nem tettek feljelentést.
2011.07.21 17:33MTIMiklósvölgyi Péter fesztiváligazgató szerda éjjel a terület bejáratánál az MTI-nek azt mondta: már a Facebook közösségi portálon feladott hirdetések és szóbeszédek alapján gyanút fogtak, hogy tömegesen próbálnak majd bejutni hamis jegyekkel. A gyanú beigazolódott, mivel már a szerdai nulladik napon száz fölött volt a hamisított jeggyel érkezők száma.
Amíg az igazgató tudósítójának nyilatkozott, a kapunál hárman próbáltak bejutni a Campusra hamis belépővel. Azt mondták, hogy interneten rendelték az eredetinél olcsóbb bérleteket. Nem engedték be őket, Miklósvölgyi Péter pedig felhívta a figyelmet, hogy aki "kéz alól" vett belépőt, az ne is próbáljon meg bejutni, mert szinte biztos, hogy nem jár sikerrel.
Profi hamisítványokról van szó, még bizonyos biztonsági jelek is egyeznek, de azért ki tudják szűrni őket - mondta a fesztiváligazgató. Hozzátette: tudják, hogy melyek azok az internetcímek, ahol a hamis bérleteket meghirdették. Információik szerint ötszáz bérlet és számos napijegy került illegálisan forgalomba a hivatalos ár 70-80 százalékáért.
Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a fesztivál szervezői jelezték a problémát, de feljelentést nem tettek. Hozzátette: ha a fesztivál során a szervezők igénylik, a rendőrség megteszi az ügyben a szükséges lépéseket, hiszen munkatársaik folyamatosan járőrőznek a fesztivál területén és környékén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


