A kannásbortól a babakocsin át egészen a sátrakig
Igazi underground kiállítás: BKV-s talált tárgyak a Deák téri aluljáróban
Az emberek által elhagyott és a BKV által megtalált tárgyakból nyitott kiállítást a budapesti közlekedési cég pénteken a Deák Ferenc téri Földalatti Vasúti Múzeumban.
2011.06.24 19:00MTIA BKV adatai szerint egy évben átlagosan minden nap egy pár kesztyűt, egy év alatt átlagosan 170 szalmakalapot, baseball-, szőrme-, vagy kötött sapkát, 164 könyvet, 3 sátrat, 210 esernyőt, 3 babakocsit és 17 botot hagynak el az emberek a BKV járatain.
Bár a tárgyakat becsületes megtalálóik beviszik a BKV talált tárgyak osztályára, a tulajdonos nem minden esetben jelentkezik értük.
A világ első talált tárgyakkal foglalkozó osztályát Napóleon alapította 1805-ben, Marcel Duchamp és az úgynevezett ready made art óta viszont művészetté vált, ide sorolandó például a Forrás című szobor, amely egy leszakadt és kidobott piszoár.
A BKV-hoz néha extrém tárgyak is bekerülnek, méteres plüssállat, terepasztal katonákkal, járókeret, mankó és botok, tévé, rádió vagy számítógép, laptop táskával, táska nélkül, esetleg csak a táska, babakocsi gyerek nélkül, játék-mozdony, vesekötő, teniszütő, kannás bor, festmények és grafikák, fakardok, íjak, CD-k minden mennyiségben, és megszámlálhatatlan kulcs, pénztárca, kesztyű, esernyő, létra, tornazsák, műfogsor. Többször előfordult már az is, hogy több millió forintot talált valaki, és vitte be az ügyfélszolgálatra.
A talált tárgyak kiállítást a Deák Ferenc téri Földalatti Vasúti Múzeumban láthatják az érdeklődők péntektől egy hónapon keresztül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


