Az emberi jogok individuális voltát hangsúlyozták
Új alaptörvény: Szlovákia örül a Velencei Bizottság állásfoglalásának
A szlovák külügyminisztérium hétfőn üdvözölte a Velencei Bizottság állásfoglalását az új magyar alkotmánnyal kapcsolatban.
2011.06.20 18:42MTIA tárca sajtóosztálya szerint ez az állásfoglalás teljes mértékben megerősítette Szlovákiának az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatos álláspontját, miszerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek védelméért elsősorban az az ország felelős, amelyben a kisebbség él.
A pozsonyi közlemény szerint a Velencei Bizottság hangsúlyozta az emberi jogok individuális jellegét, mivelhogy a nemzeti kisebbségek védelmét rögzítő keretegyezmény nem beszél semmiféle kollektív kisebbségi jogokról.
A szlovák külügyminisztérium a Velencei Bizottság álláspontját "fontosnak és lényegesnek tartja az új magyar alkotmány értelmezésekor és alkalmazásakor, illetve a további jogszabályok összefüggésében".
"Az állásfoglalásban (a Velencei Bizottságéban) megfogalmazott elveknek és szabályoknak a tiszteletben tartása nemcsak a jószomszédi kapcsolatok számára fontos, hanem az egyesült Európa országaiban élő állampolgárok együttélésének a légköre szempontjából is" - hívta fel a figyelmet a szlovák diplomácia.
Pozsony ugyancsak üdvözölte a Velencei Bizottság azon megállapítását, amely felhívja a figyelmet a jószomszédi kapcsolatok elveinek tiszteletben tartására és annak szükségességére, hogy kerülni kell azokat a területen kívüli elemeket, amelyek kiválthatnák a szomszédos államok nyugtalanságát és etnikai feszültségekhez vezethetnének.
"Ez összhangban van a Nemzeti Tanács 2011. május 27-ei, Magyarország alaptörvényével kapcsolatban elfogadott nyilatkozatával, amelyben a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa visszautasította más országok törvényeinek bármiféle területen kívüli hatásait" - állítja a szlovák minisztérium a pozsonyi parlament állásfoglalására utalva.
Kapcsolódó írások:
- Sok a pozitívumot lát az alaptörvényben, de aggódik is a Velencei Bizottság
- Egy napra csökkentené a védő nélküli fogvatartást az alkotmányügyi bizottság
- Megfeddte a német alkotmánybíróság a kormányt
- Románia: alapjogokat sértenek Basescu egyes javaslatai
- Marokkó is módosítja az alkotmányát
- Ukrajnának nem kell a szovjet hadsereg zászlaja
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06